Hibák, amelyeket a fürdőszobában követünk el

A fürdőszoba az egyik "legkórokozóbarátabb" helyiség a lakásban, így az ott elkövetett higiéniai hibáknak könnyen saját egészségünk láthatja kárát. Mutatjuk, mire fontos odafigyelni.

Borotváljuk az intim területet

A fanszőrzet amellett, hogy védi az intim területet a nemkívánatos kórokozóktól, olyan feromonokat hordoz, amelyek vonzóvá tesznek minket az ellenkező nem számára. Eltávolításával könnyebben kaphatunk el különféle fertőzéseket, és ha nem megfelelő módszert alkalmazunk, vagy nem figyelünk oda a higiéniára, akár súlyos sérüléseket is okozhatunk magunknak.

Intim tisztaság: 2 dolog, amiről nem sejtjük, hogy ártalmas - részletekért olvassa el korábbi cikkünket !

Fürdőrózsát használunk

Bár fürdőrózsával kellemes mosakodni, ráadásul esztétikusan is néz ki, ellene szól, hogy rendkívül könnyen megtelepszenek rajta a baktériumok. A folyamatot csak gyorsítja a párás fürdőszobai közeg, illetve magának a fürdőrózsának a nedvessége. Minél tovább használjuk, annál fertőzésveszélyesebb, így ha semmiképpen sem akarunk lemondani róla, minimum 3-4 hetente cseréljük le.

Nem megfelelő módon tároljuk a fogkefét

Bármilyen rendszeresen is takarítjuk, a fürdőszoba soha nem lesz a lakás legtisztább pontja - a helyzeten pedig csak ront, ha egyben van a vécével. A fogkefét különösen "szeretik" a kórokozók, amelyek a szájüregen keresztül a szervezetünkbe is bejuthatnak, így célszerű egy zárt szekrényben tartani az eszközt, és 1-2 havonta lecserélni.

Sok hibát elkövethetünk a fürdőszobában
Sok hibát elkövethetünk a fürdőszobában. Fotó: iStock

Mindig viszünk magunkkal valamit a vécére

Kutatások szerint az emberek 90 százaléka visz be magával a vécére valamilyen elektronikai eszközt, könyvet, újságot stb., hogy az ott eltöltött idő alatt se unatkozzon. Ez azonban óriási hiba, a vécé lehúzásakor kiáradó kórokozók ugyanis könnyen megtelepedhetnek rajtuk. Gondoljunk csak bele: a kezünket ugyan (jobb esetben) megmossuk, de a bevitt dolgokat biztosan nem, így potenciális hordozók lesznek.

Törölközővel szárítjuk az arcunkat

Különösen a problémás bőrűeknek nem ajánlják a szakemberek, hogy törölközőt használjanak arcuk megszárítására. A törölköző, ha nem cserélik rendszeresen, a fürdőrózsához hasonlóan igazi baktériumteleppé válhat, így fokozhatja a problémákat, emellett érdes anyaga felsértheti a gyulladt bőrt. Válasszunk puha, kímélő arctörlőt, vagy ha mindenáron a törölköző mellett szeretnék maradni, csak gyengéden itassuk fel vele a nedvességet, és amilyen gyakran lehet, cseréljük le tisztára.

Lehúzás előtt nem hajtjuk le a vécé tetejét

Ahogy felállunk a vécéről, a legtöbben automatikusan le is húzzuk, anélkül, hogy előtte lehajtanánk a tetejét. Pedig elképzelni is rossz, mennyi kórokozó szabadulhat ki így a kagylóból, és kerülhet rá a fürdőszobában lévő tárgyakra. Szerencse, hogy egy egyszerű mozdulattal jelentősen csökkenthetjük a kockázatot.

Forrás: brightside.me

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.