Három embert kellett kimenteni a Velencei-tóból

Vízirendőrök mentettek ki egy SUP-ozót és két kajakozót a Velencei-tóból. Az érintettek látták ugyan a viharjelzést, de az erős szél miatt nem tudtak kievezni a partra.

A napokban több embert is ki kellett menteniük a vízirendőröknek estefelé a Velencei-tóból. Egy SUP-ozó férfi például hiába próbált a Velencei-tó déli partja felé evezni, az erős szél miatt segítségre szorult – derült ki a Fejér vármegyei rendőrség Facebook-posztjából.

vízirendőr, Fejér megye, Velencei-tó
Három embert kellett kimenteni egyik este a Velencei-tóból. Fotó: Fejér vármegyei rendőrség / Facebook

Egyedül nem jutott volna a partra

A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy amikor meglátta a II. fokú viharjelzést, azonnal elindult a part irányába. Az erős oldalszél miatt azonban már nem volt elég ereje az evezéshez. „Az egyenruhások a szolgálati kisgéphajóba emelték a bajba jutott férfit és a vízi járművet, majd partra szállították” – olvasható a bejegyzésben.

Két nőt is ki kellett menteni

Nem sokkal később a rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy az Öreg-tisztás elnevezésű vízterületen két nő próbál kajakkal a szárazföldre jutni, de az erős szél megakadályozza őket ebben.

A vízirendőrök megközelítették a bajbajutottakat, a kisgéphajóba emelték, majd a kajakokkal együtt a partra vitték a helyi lakosokat. A kimentettek elmondták, hogy a II. fokú viharjelzést észlelve elindultak a part irányába, de eltévedtek egy nádasban, és nem tudtak időben kijutni” – közölték.

A biztonsági intézkedések szóbeli figyelmeztetéssel zárultak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.