Az öregedés jele lehet a képzelőerő eltűnése

Új kutatás bizonyítja, hogy az egyénre jellemző képzeleti élénkség az életkor előrehaladtával folyamatosan hanyatlik. Gyermekeknél akár teljesen kihunyhat a képzelőerő, és ennek genetikai okai vannak.

A képzelet élénksége 12 és 60 éves kor között, az életkor előrehaladtával folyamatosan hanyatlik – derült ki az ELKH-ELTE-PPK Serdülőkori Fejlődés Kutatócsoport online kérdőíves vizsgálatából. A kutatásról szóló tanulmány a Cortex című nemzetközi szakfolyóiratban jelent meg. Az eredmények arra utalnak, hogy a felnőttkorban jelentkező fejlődési afantázia – a képzelet hiánya – mellett létezhet az afantáziának egy genetikai alapú formája is, amely már gyermekkorban is megfigyelhető.

képzelet
A gyermekeket is fenyegeti a képzelet eltűnése. Fotó: Getty Images

Mekkora az afantáziával élők aránya?

Eddig a képzelet működésére irányuló vizsgálatok a szubjektív jelenség megragadására koncentráltak, és arra, hogy a felnőtt képzeleti tevékenységet tanulmányozzák. Így ezekből a vizsgálatokból nem derült ki, hogy az egyénre jellemző képzeleti élénkség változik-e az életkor előrehaladtával, illetve a fejlődés során milyen átalakuláson megy át a képzelet.   

A kutatók ezúttal arra voltak kíváncsiak, hogy mekkora az afantáziával élők aránya a populációban. Egy online felmérés keretében különböző életkorú embereket kértek meg egy a képzeleti kép élénkségét vizsgáló egyszerű kérdőív (Vividness of Visual Imagery Questionnaire, VVIQ) kitöltésére.   

A tanulmány vezető szerzője, Gulyás Erzsébet által közzétett kérdőíves felmérésen több mint kétezer 12 és 60 év közötti válaszadó vett részt. A kitöltés során a résztvevőknek néhány egyszerű jelenetet kellett elképzelniük, majd egyes részletekkel kapcsolatban értékelniük kellett, hogy mennyire élénken sikerült azokat felidézni.   

A felmérés alapján szembetűnő, hogy míg a serdülők 80 százaléka nagyon élénk, a 100 pontos skálán 60 pont feletti képzeletről számolt be, és egyáltalán nincs közöttük 20 pont alatti afantáziás, addig a legidősebbek több mint 20 százaléka már az afantáziás csoportba tartozik, és alig több mint 20 százalékuk hiperfantáziás.   

Az eredmények alapján a kutatók ábrázolták az emberi képzelet hipotetikus fejlődésmenetét. Míg a gyermekek nagy része a hiperfantáziás tartományba tartozhat, a felnőttek képzeleti élénksége alacsonyabb, és az életkor előrehaladtával egyre többen "csúsznak bele" az afantáziás tartományba.

A beszámoló szerint a felmérés folytatódik, a VVIQ-kérdőív kitöltésére ezen az oldalon van lehetőség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +31 °C
Minimum: +16 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, amelyből kora délutánig csak helyenként - főként hazánk északi felén - alakulhat ki zápor, zivatar. Emellett mindenütt több órára kisüt a nap, a legtöbb napsütés a Dél-Alföldön lesz, ahol sokáig csak fátyolfelhők lesznek az égen. Késő délutántól mindenhol erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható eső, zápor, - akár egy-egy intenzív - zivatar, de a Tiszántúlra csak estére ér el a csapadék. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 32 és 37 fok között, északon, északnyugaton néhol 29, 31 fok körül alakul. A hideg- és a melegfrontra érzékenyeket is megterhelheti a hétfői időjárás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!