Folytatódik az extrém hőterhelés. A kedd még nehezebb lesz

Nem enyhül a hőség, folytatódik az extrém hőterhelés. Emellett délutántól a Dunántúlon sokfelé számíthatunk fokozódó fejfájásra, a szélre érzékenyek panaszai is erősödnek.

Hétfőn a nap első felében még nem várható markáns változás a humánmeteorológiai helyzetben, ám délután a Dunántúlon, este már keleten is kettősfronti hatás érvényesül. Emellett a napok óta tartó hőség sem enyhül, a délnyugati tájak kivételével továbbra is extrém hőterhelésre számíthatunk.

A következő napokban sem enyhülnek az alvásproblémák, a tartós kialvatlanság miatt nehezebben indul majd a hét, gyakran leszünk fáradtak, kimerültek a munkahelyen, a következő napokban is jelentkeznek koncentrálási problémák - figyelmeztet a Meteoklinika orvosmeteorológiai portál.

Főként a nap másik felében, a Dunántúlon igyon ásványvizet , illetve egyen enyhén sózott ételeket.

A következő napokban sem mérséklődnek, sőt még tovább erősödnek a vérnyomáspanaszok. Az idősebbek és a keringési rendszer betegségeiben szenvedők számára még az eddigieknél is veszélyesebb lesz a keddi nap: náluk gyakran jelentkezhet légszomj, rosszullét. Hűvös, árnyékos helyen való pihenéssel, illetve a nehéz ételek helyett könnyű, egészséges fogásokkal kerülheti el a bajt.

Az UV-sugárzás keleten még nagyon erős lesz, az ország középső és nyugati részén viszont többnyire csak az erős fokozatot éri el, ezeken a tájakon mérséklődik a leégés- és a napszúrásveszély . Keleten 11 és 15 óra között továbbra is húzódjon árnyékba, de a déli órákat másutt is ajánlott hűvös helyen töltenie.

Folytatódik az extrém hőterhelés (Fotó: Europress)
A légszennyezettség nem változik számottevően, a légszennyező anyagok koncentrációja többnyire az egészségügyi határérték alatt marad. Az allergiások csak keddtől számíthatnak panaszaik enyhülésére, a pollenkoncentráció hétfőn még tovább emelkedik.

Az útnak indulók térben és időben változó időjárási feltételekre számíthatnak. Keleten a nap első felében az erős napsütés lehet zavaró, késő délutántól pedig délen és északkeleten többfelé nedvessé, csúszóssá válhatnak az utak. Ezeken a tájakon este a zivatarok környezetében fokozott balesetveszélyre számíthatunk, mérsékeljük a sebességet és tartsunk nagyobb követési távolságot. Emellett délután a Dunántúlon átmenetileg erős széllökések csökkenthetik a menetstabilitást, kerüljük a hirtelen irányváltoztatásokat. A balesetveszélyt a folytatódó hőség tovább fokozza , az utakon sok lesz a fáradékony sofőr, tompábbak lehetnek a reflexek. Vezessenek egész nap fokozott körültekintéssel!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.