Fián segítettek, mégis rátámadt a mentősökre egy férfi

Felfüggesztett szabadságvesztésre számíthat egy Nógrád megyei férfi, aki még februárban rátámadt a fiának segíteni próbáló mentősökre.

Az esetről az Országos Mentőszolgálat számolt be részletesen a Facebookon. Mint a posztban írják, február 28-án a hajnali órákban egy fiatal férfihez riasztották Rétsági Mentőállomás esetkocsiját az egyik közeli faluba, miután a férfi rosszul lett. A helyszínre siető egységet már a közeli főút mellett várta a beteg édesapja, hogy mutatva az utat segítse a mentők mihamarabbi bejutását a birtokra. Ott azonban a gépkocsivezető úgy ítélte meg, hogy a birtok kapuja túl alacsony, ezért a mentőautó nem fér át alatta.

Az egység így gyalog, a szükséges felszereléseket magukkal cipelve indult tovább a lakóház felé. A bajba jutott férfi 52 éves édesapja ugyanakkor nem értett egyet a döntéssel, és eleinte csak szidalmazta a társai után induló gépkocsivezetőt, majd fizikailag is bántalmazta. A gépkocsivezető a fejére mért ütéstől elesett, rövid időre az eszméletét is elvesztette. A mentősök ekkor kihívták a rendőrséget, akik aztán perceken belül megérkeztek a helyszínre.

„A bántalmazás módját figyelembe véve fennállt a valós veszélye a súlyosabb fej- vagy végtagsérülésnek is, amik elmaradása a véletlennek volt köszönhető” – fogalmaz az eset kapcsán az ügyészség, amely indítványozta, hogy a Balassagyarmati Járásbíróság szabjon ki felfüggesztett szabadságvesztést a mentősre támadó férfira, illetve fizettesse meg vele az eljárás során keletkezett közel 55 ezer forintnyi bűnügyi költséget is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Többnyire borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.