Félrenyelte a gumicukrot, mentők mentették meg a kisfiút

Egy Komárom-Esztergom megyei család hívta a mentőket, miután kisfiuk félrenyelt egy gumicukrot.

A gyermek magához vett egy zacskóval az édességből, majd elkezdte habzsolni a cukrokat. Egy darab azonban a torkán akadt, elzárva a légútját – írja a napokban történt esetről beszámolva az Országos Mentőszolgálat a Facebookon. A szülők gyorsan tárcsázták a 112-es segélyhívót, a mentésirányító pedig azonnal esetkocsit és mentőhelikoptert riasztott a helyszínre, közben instrukciókat adva a szülőknek az idegentest eltávolítására.

Mire a mentők kiérkeztek a helyszínre, a kisfiú már elveszítette az eszméletét. Azonnal megkezdték az emelt szintű ellátást, amely végül rövid idő alatt sikerre vezetett. A gyereket így immár stabil állapotban, földi úton szállíthatták kórházba.

Mint azt korábban megírtuk, félrenyelés esetén a szervezet reflexszerűen köhögéssel próbálja szabaddá tenni a légutakat. Előfordulhat azonban, hogy ez önmagában nem elegendő. Feltétlenül segítséget kell hívni, ha a gyermek nem képes hangot kiadni, nem tud köhögni, illetve köhögése hangtalan, nem hatékony.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!