Elítélték a klinikaigazgatót, aki csontokat vásárolt a boncmestertől

Egy továbbképzésre szabálytalanul kért a boncmestertől 100 emberi sziklacsontot, darabonként 2500 forintért.

Fül-orr-gégész szakorvosoknak szervezték azt a kurzust még 2019-ben, amelynek keretében egyedülálló módon lehetőség nyílt egy speciális műtéti technika elsajátítására. A hallást érintő sziklacsont fúrását eredeti, holttestekből származó csontokon végezték. Az egyik klinika akkori igazgatója vállalta a konferenciához szükséges sziklacsontok beszerzésétáll az ügyészség honlapján.

Az engedélyek beszerzése és szabályok követése helyett az orvos azonban megegyezett egy boncmesterrel, hogy az eseményre 100 sziklacsontot igényel, melyekért egyenként 2.500 forintot fizet. A boncmester legalább 100 sziklacsontot távolított el úgy, hogy azt nem rögzítette a boncjegyzőkönyvben.

A Pécsi Törvényszék mindkét vádlottat emberi test tiltott felhasználása bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért az igazgatót 1 év 8 hónap – végrehajtásában 2 év 6 hónapra felfüggesztett – szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, a boncmestert 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre és vagyonelkobzásra ítélte.

A kiemelt képünk illusztráció.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Gyakran változik a felhőzet mennyisége, de említést érdemlő csapadék nem várható. Az északnyugati szél általában vagy gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő este 15, 22 fok valószínű.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, de az északi völgyek, illetve a Nyírség kevésbé felhős részein néhol ennél több fokkal hidegebb is lehet. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.