Egyre nagyobb a baj a kórházi várólistákkal

„Főleg a koronavírus-járvány óta tudjuk azt, hogy egyre több a várakozó, aki valamilyen műtétre vár, és egyre inkább feltorlódtak a betegek és a várakozási idők is nőttek” – mondta Szopkó Zita, az Átlátszó újságírója a Reggeliben.

2023-ban indított egy cikksorozatot az Átlátszó, amelyben megvizsgálták a hazai kórházi várólistákat, illetve a hosszú várakozás lehetséges következményeit. Az egyik szerző,  Szopkó Zita újságíró az RTL Reggeli című műsorában azt mondta, A tapasztalatok szerint a komplexebb beavatkozásokra – például a csípő- vagy térdprotézisműtétekre – jellemzően többet kell várni.

Itt van, ahol fél vagy akár egy éves várakozási idővel is kell számolnia annak, aki szeretne műtétre jelentkezni.”
Egyre nagyobb a baj a kórházi várólistákkal. A kép illusztráció, forrása: Getty Images
Egyre nagyobb a baj a kórházi várólistákkal. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Év végére jobban feltorlódtak a betegek

Amikor 2023 tavaszán vizsgálni kezdték a várólistákat, csaknem 40 ezer magyar várt valamilyen beavatkozásra. Novemberre azonban ez a szám 48 ezerre duzzadt, ráadásul az átlagos várakozási idő is hosszabb lett. Ez a romlás a várólisták csökkentésére fordított óriási összegek miatt is meglepő. Úgy tűnik, eddig csak a kisebb beavatkozásoknál sikerült valóban lerövidíteni a várakozási időt.

A tájékoztatás sem megfelelő

A problémát súlyosbítja, hogy a betegeket sok esetben nem is tájékoztatják megfelelően arról, hogy mennyi várakozásra számíthatnak – pedig ez törvényi előírás. A páciensen egy része ráadásul azzal sincs tisztában, hogy milyen egészségi következményei lehetnek a beavatkozás késleltetésének.

„A cikksorozatnak elsősorban az volt a célja, hogy rávilágítsunk erre az egész jelenségre; arra, hogy milyen következményekkel járhat a hosszú várakozás. Például egyre többen mennek a magánegészségügybe, és akár súlyos milliókat fizetnek azért, hogy ellátást kapjanak” – mutatott rá az újságíró.

Jelenleg 13 olyan beavatkozásról is tudni, amelyre legalább két hónapot kell várniuk a betegeknek. A komoly fájdalmakkal küzdő, térdprotézisműtétre szorulók esetében például több mint egy éves a várólista.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.