E-cigaretta: így károsít a gőze

A vaporizátor szívása nem biztonságosabb, mint a dohányzás, mert az e-cigaretta gőze károsítja a DNS-t, méghozzá olyan módon, ami rákhoz vezethet.

A University of California kutatói készített e-cigaretta „füstkivonatát” használták emberi sejtek kezelésére egy laboratórium. A kezelésnek kitett sejtekben DNS-károsodás keletkezett, és sokkal hamarabb elpusztultak, mint a kezeletlenek. A nikotinmentes e-cigaretta 50 százalékkal több DNS-szakadást okozott, míg azok, amelyekben nikotin is volt, a károkat nyolc hét alatt a háromszorosukra emelkedtek.

„Nincs sok jó laboratóriumi vizsgálat, amely az emberi sejtekre gyakorolt hatásokat elemezte volna” – mondta Dr. Jessica Wang-Rodriguez, a San Diegó-i intézmény patológia professzora.

A tanulmány arra vall, hogy az elektronikus cigaretta nem olyan biztonságos, mint amilyennek a marketingkampányok mutatják a nagyközönség számára. Wang-Rodriguez szerint képesek voltak azonosítani, hogy az e-cigarettában van valami, aminek köze van a fokozott sejthalálhoz. A professzor úgy véli, hogy képesek lesznek azonosítani az egyes komponenseket, amelyek hozzájárulnak a hatáshoz. „A bizonyítékok alapján úgy hiszem, hogy nem jobb az e-cigaretta, mint a hagyományos dohányzás ” – tette hozzá.

Az elektronikus cigaretta nem olyan biztonságos, mint amilyennek a marketingkampányok mutatják

Az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) és több szakértői csoportot, többet között London School of Hygiene, a Tropical Medicine és a University of Liverpool szakértőit továbbra is aggasztja az e-cigaretták biztonságossága. Az új kísérletek pedig csak megerősítették e félelmeket.

Az új kísérletben a kutatócsapat normál epiteliális sejteket használt, amelyek az egész szervezetben előfordulnak, beleértve a mirigyeket, üregeket, a szájat és a tüdőt. A sejtek, amelyeket az e-cigaretta permetének kitettek különféle károsodásokat szenvedtek, beleérve a DNS-láncok szétszakadását. Amikor a DNS kettős spiráljának egyik vagy másik szála elszakad, a sejtjavítási folyamat nem történik meg, vagy nem megfelelően fejeződik be, ami előrevetíti a rák kockázatát .

Az érintett sejtek esetében szintén nagyobb a valószínűsége, hogy beinduljon az apoptózis vagy a nekrózis (a programozott és a nem programozott sejthalál).

Az elektromos cigaretta sem veszélytelen az egészségre, a kifújt vízpára propilén-glikollal, glicerinnel, aldehid, keton és észter vegyületekkel telített - figyelmeztet a szakhatóság. Részletek! A kutatók tesztelték az e-cigarettát nikotinos és nikotin-mentes változatban is. A San Diegó-i csapat megállapította, hogy a nikotinos változat súlyosabb károkat okozott, de még a nikotin-mentes gőz is elég volt, hogy megváltoztassa a sejteket. Ugyanakkor a nikotin nem az egyetlen felelős a káros hatásokért. Lenniük kell más komponenseknek is, amelyek hozzájárulnak ezekhez a károkhoz. Ezért azonosítanunk kell a rákkeltő összetevőket, amelyeket korábban nem írtak le.

A tudósok már felfedeztek néhány nyugtalanító vegyianyagot e termékekben. Az egyik a formaldehid , egy ismert rákkeltő. Egy másik lehetséges tettes a diacetil, egy ízesítőszer, amely összefüggésbe hoztak egy súlyos tüdőbetegséggel, nevezetesen a halálos nevezett állapotként számon tartott „popcorn tüdővel”, amelyet korábban elsősorban gyári munkásoknál diagnosztizáltak.

Mivel a piacon rengeteg termék és számtalan ízesítés van, így általános következtetést nehéz lesz levonni, de a jelenlegi tapasztalatok arra vallanak, hogy az e-cigarettát is jobb elkerülni. A kutatási eredményeket a Journal of Oncology folyóirat közölte.

Forrás: The Telegraph

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet - a nap is egyre nagyobb területen kisüt -, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati határ közelében. Északkeleten és délnyugaton lehet helyenként élénk, néhol erős a keleties szél.A legmelegebb órákban 0 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, a leghidegebb a nyugati határszélen, míg a legenyhébb idő keleten, délkeleten várható. Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!