"Amikor agyvérzést kaptam, minden elcsendesült, semmi nem fájt"
Ahogy arról korábban a Házipatika.com beszámolt, Belicza Bea újságíró július elején kapott súlyos stroke-ot . Történetét a Zoom.hu -nak mesélte el.
"Két-három hete szenvedtem súlyos agyvérzést (pontosabban: subarachnoideális vérzést ) a nagy-britanniai Margate-ben, ahol két és fél éve élek. A fejemen egy jókora vágás volt, a testem több pontjából vezetékek lógtak. Amikor először megláttam a kórházi ágy mellett a férjem, Krisztiánt, nagyon örültem, de még mindig nem értettem, mit keresünk bent, azt sem, miért kísérte el őt az egyik főnököm."
"Ahogy tértem magamhoz, eleinte nem akartam felfogni, mi az, hogy Londonban vagyok és fogalmam sincs az elmúlt két hétről. Az első találkozásom a tükörrel volt az első ébresztő. Nem csak az ékszereimet és a hajamat hiányoltam, a bal oldalon kopasz és teljesen aránytalan fejem bántó volt. Eleinte azt kezdtem el érezni, hogy a hátralévő életemre ezt az arcot kell megszoknom. És még akkor sem értettem, mekkora szerencsém van, hogy nincs nagyobb sérülésem" - idézi Belicza Beát a lap.
Egy hónap kellett, hogy felfogjam, és örüljek annak, hogy élek
"Sok látogatómra nem is emlékszem, pedig mondtam néha zavarosakat. A pszichiáterek napokig azzal piszkáltak, mikor születtem, hány éves vagyok, hol vagyok, és milyen nap van. Minden embernek körülöttem nagy dolog volt, hogy a londoni King's College kórházban vagyunk, ami a legjobbnak számít az agyvérzés kezelésében. Az én agyam csak annyit fogott fel, hogy Londonban vagyunk, de nekem haza kell mennem, nem akarom én a nevét is megtanulni a kórháznak. És bár mondtam magamat 28-nak, miközben 2050-ben születtem, egyet mindig pontosan mondtam, haza akarok menni Margate-be. Még egy hónap kellett, hogy felfogjam, és örüljek annak, hogy élek és így."
"Persze, nekem itt csak azzal kellett foglalkoznom, milyen remek, hogy életben vagyok. Más dolgom nemigen volt, az írás, olvasás még nagyon lassan ment, nem volt bent sem mobilom, se könyvem. A férjemet kellett meggyőznöm, hogy alkalmas vagyok már netezésre. Eleinte semmi sem működött, ahogy szokott, de épp ez segített teljesen felébredni. Napokba telt, mire sikerült átolvasni a sok aggódó üzenetet, azokból értettem meg, hogy a ritka betegségemnek ritka túlélője vagyok. Ekkor már volt netem és meg tudtam nézni, mit kell tudni erről a betegségről.
Láttam sztorikat lebénultakról, beszédképtelenné váltakról és újra meg újra oda jutottam, hogy az én betegségemben az első 6 hónapban a 60 százalék meghal. Ezt nem tudtam feldolgozni, egyre mélyebben nőtt bennem a félelem, hogy bármikor összeeshetek, ami még rosszabb, visszaeshetek, és akár úgy ébredhetek, hogy nem tudok mozogni, beszélni, talán magamról sem. Ezt nem akartam! És erről senki nem akart velem beszélgetni" - meséli Belicza Bea, akinek teljes története ide kattintva érhető el.
