Egy nő kávéjába keverte a spermáját egy brit orvos

Egy orvost azzal vádolnak, hogy szándékosan belekeverte egy nő kávéjába a spermáját. A férfi azzal védekezett, hogy székletürítéskor ondó is távozik a szervezetéből, ami aztán véletlenül vagy viccből kerülhetett az italba.

Szexuális zaklatással vádolnak egy brit orvost, az 55 éves Nicholas John Chapmant, amiért többször is belekeverte a spermáját egy nő kávéjába - írja a Daily Mail.

A meg nem nevezett nő a bíróságon számolt be róla, ahogy felfedezte a "ragacsos" anyagot a bögréje alján, miután kiborította a kávét, amit az orvostól kapott. Először 2020 végén tűnt fel neki, hogy valami nem stimmel az italával, de sokáig nem sejtette, hogy mi lehet az oka.

Egy alkalommal, 2021 szeptemberében viszont gyanús lett neki a dolog, mikor a férfi egyik zsebében meglátott egy spermatároló üveget. Ezután a következő kávé aljáról begyűjtötte a ragacsos anyagot, a fagyasztóba tette, majd átadta a rendőrségnek.

A későbbi vizsgálatok megerősítették, hogy valóban az orvos ondója volt a kávéban. Addigra már hatszor-hétszer ihatott olyan kávéból, amit az orvos készített neki.

kávé sperma szexuális zaklatás
Nem sejtette, miért van fura íze a kávénak. Fotó: Getty Images.

A férfit ezután letartóztatták, a kihallgatása során tagadta, hogy szándékosan tette bele a spermát a kávéba. Azzal védekezett, hogy tinédzser kora óta székletürítés közben ondó is távozik a szervezetéből, és némi "maradvány" a kezére ragadhatott. Az ügyészség szerint viszont nem sikerült elfogadható magyarázatot adnia arra, hogyan került a spermája a bögrébe.

A vád szerint szexuálisan zaklatta a nőt, amiért a beleegyezése nélkül szexuális tevékenységet folytatott vele azáltal, hogy a tudta nélkül itatta meg vele a spermáját.

Az orvos védője szerint viszont valaki más tehette bele az italba a férfi ondóját, feltételezhetően viccből. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az orvos nem viselkedett illetlen módon, egyáltalán nem közeledett a nő felé. 

Az ügynek még nincs vége, a tárgyalás még folytatódik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.