Belefulladt egy kisfiú a Kösely-csatornába

Meghalt egy ötéves kisfiú Hajdúszováton, aki a Kösely-csatornába esett.

A Kösely-csatornába fulladt egy 5 éves kisfiú szerdán délelőtt Hajdúszováton - olvasható a rendőrség honlapján. A kisfiú és hétéves bátyja a csatorna mellett játszott szerdán délelőtt, amikor a gyerek beleesett a vízbe. Testvére próbálta kihúzni, de nem tudta, ezért hazaszaladt, és szólt a szüleiknek, akik hívták a 112-es segélyhívót.    

A szülők és a hatóságok is rövid időn belül a helyszínre siettek, azonban a kisfiú életét már nem lehetett megmenteni.    

A rendőrség csütörtökön közölte, hogy közigazgatási és büntetőeljárást is indítottak a körülmények tisztázásáért. Azt írták, rendkívüli haláleseti eljárásban vizsgálják a baleset körülményeit, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást indítottak.

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!