AstraZeneca-vakcina: mégis okozhat vérrögöt

Az Európai Gyógyszerügynökség vezető tisztségviselője szerint világos, hogy összefüggés van az AstraZeneca-vakcina és a vérrögképződés között. Azt azonban továbbra is vizsgálják, hogy ennek mi állhat a hátterében.

Kinek nem ajánlott az AstraZeneca-vakcina? Kattintson , és kiderül!

Összefüggés van az AstraZeneca brit-svéd gyógyszercég és az Oxfordi Egyetem által az új koronavírus ellen kifejlesztett vakcina és a vérrögképződéses esetek között - jelentette ki Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője egy kedden megjelent olasz lapinterjúban. Az EMA oltási stratégiával és egészségvédelemmel foglalkozó egységének vezetője az Il Messaggero című lapnak adott interjúban úgy fogalmazott: "véleményem szerint most már ki lehet mondani, hogy világos, hogy van összefüggés" a vakcina és az utóbbi hetekben az oltásokat követően tapasztalt vérrögképződéses esetek között, de azt még nem tudni, hogy pontosan mi váltotta ki ezeket a reakciókat.

koronavírus COVID-19 AstraZeneca oltás vakcina
Az EMA szakértői összefüggést találtak az AstraZeneca-vakcina és a vérrögképződés között. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Agyi trombózis léphet fel a fiataloknál

"A beoltott emberek között nagyobb arányban lépett fel agyi trombózis a fiatalok körében, mint ahogy vártuk. Ezt ki kell mondanunk" - mondta Cavaleri, hozzátéve, hogy igyekeznek pontos képet kapni arról, hogy mi történik, hogy pontosan lássák, hogyan váltja ki ezt a reakciót az oltóanyag. Utalt arra, hogy az EMA várhatóan órákon belül hivatalosan is megerősíti ennek az összefüggésnek a fennállását. Néhány hete merült fel aggodalom amiatt, hogy néhány esetben agyi trombózis lépett fel olyanoknál, akiket előzetesen az AstraZeneca vakcinájával oltottak be. Elővigyázatosságból több ország leállította a 60 év alatti korosztály oltását ezzel a vakcinával, amíg nem tudnak meg többet erről a jelenségről. Ugyanakkor mindeddig még egyetlen hatóság sem mondta ki, hogy okozati összefüggés lenne az AstraZeneca-vakcina alkalmazása és a vérrögképződéses esetek között.

Több az előnye, mint a kockázata

A brit gyógyszerfelügyelet (MHRA) kimutatása szerint az Oxford/AstraZeneca-oltóanyagból eddig több mint 18 millió adagot adtak be Nagy-Britanniában, és az e vakcinával beoltottak közül harmincnál fordult elő vérrögképződés, az esetek zömében az agyi trombózis egy ritka formája, és hét páciens meghalt. A brit hatóság ugyanakkor - az EMA eddigi álláspontjával összhangban - azt hangsúlyozta, hogy az adatok változatlanul arra vallanak, hogy e vakcina alkalmazásának előnyei messze felülmúlják az esetleges kockázatokat. Az AstraZeneca gyógyszercég március végén azt hangsúlyozta, hogy nincs bizonyíték arra, hogy komoly kockázat állna fenn az oltóanyag használata és a vérrögképződés között, és egy szombati nyilatkozatukban pedig biztosítottak afelől, hogy a cég legfontosabb prioritása a páciensek biztonsága.

Egy brit oltott elmesélte, hogyan érezte magát, miután megkapta az AstraZeneca-vakcina első dózisát. A beszámolót ide kattintva olvashatja cikkünkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.