Árvíz: C-vitaminnal erősítik a gáton dolgozókat

Nagy dózisban C-vitamint osztanak keddtől a nagymarosi gáton dolgozó mintegy hetven katonának és harminc tűzoltónak ellenálló képességük növelésére - közölte a város polgármestere.

Petrovics László (független) tájékoztatása szerint a napi ezer milligramm C-vitamin adásával az árvíz levonulásával együtt járó különféle fertőzésektől is igyekeznek megóvni az olykor szennyezett vízzel közvetlenül érintkezőket.

A többféle formátumú (tabletta, pezsgő- és rágótabletta) gyógyszert az önkormányzat szerzi be a patikában, a vitamint két-három napon át juttatják el az érintetteknek - tette hozzá a polgármester, hangsúlyozva: eddig nem jelentettek az árvízzel összefüggő megbetegedést.

Az elöntés alól felszabaduló ingatlanok és utak megtisztításához már beszerezték a fertőtlenítéshez szükséges szert, a munka elvégzését egy nagymarosi cég ingyen vállalta - tette hozzá Petrovics László. Közlése szerint a település mentén jelenleg kevéssel 7 méter alá csökkent a Duna vízszintje, ami 52 centiméterrel alacsonyabb a vasárnap éjféli tetőzéskor mért értéknél.

Még körülbelül 10-12 ház áll - esetenként 80-90 centiméteres - vízben a főutcán kialakított ellennyomó medencék környékén. Az itt lakók egy része elhagyta otthonát, többen azonban benn maradtak, várva az ár levonulását, mert szivattyúzni errefelé nem lehet az omlásveszély miatt. Összesen 72 nagymarosi lakos költözött el átmenetileg az elöntött területekről, a legtöbben (41-en) az üdülőövezetből, de a Fő utcai lakásokba várhatóan már szerdán visszatérhetnek a családok - mondta a polgármester.

Kitért arra is, hogy az idei árvíznél először használt, a gát megtámasztását szolgáló zsalutáblás módszer bevált, annak ellenére, hogy keddre virradóra az egyik támasztó gerenda kifordult a helyéből. A védmű egy része megrongálódott, azt a gerenda gépi visszatolását követően kijavítottak - közölte Petrovics László.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között várható. Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.