Agyhártyagyulladásban halt meg egy gimnazista

Szerda hajnalban elhunyt egy végzős gimnazista Budapesten. A fiú halálát a tünetek jelentkezése után alig néhány órával C típusú fertőző agyhártyagyulladás okozta.

A fővárosi Veres Pálné Gimnázium tájékoztatása szerint a cseppfertőzéssel terjedő betegség csak azokat veszélyezteti, akik a fiúval közvetlenül érintkeztek. Őket a járványügyi szakemberek antibiotikumos kezelésben részesítik - értesült a Magyar Nemzet .

A lapnak nyilatkozva Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke elmondta, a fiú nappal még tünetmentes volt, estére viszont belázasodott, a következő reggelre pedig meghalt. Az ÁNTSZ az eset nyomán ingyen biztosítja a potenciálisan érintett diákoknak az oltóanyagot.

Egyre gyakoribb a tinédzserek között

Nehéz megbecsülni, hány megbetegedés lehet az országban. A fertőző agyhártyagyulladást előidéző kórokozót az immunrendszer többségében képes legyőzni, ezért csak kevesen betegszenek meg. Az elhunyt fiú barátnőjénél sem mutattak ki problémát a vizsgálatok. Póta György szerint nehéz megmondani az okot, hogy ki és miért betegszik meg.

A budapesti gimnazista estére belázasodott, reggelre pedig elhunyt
A budapesti gimnazista estére belázasodott, reggelre pedig elhunyt

Tavaly összesen 14 csecsemőnél és tíz, 1-5 közötti gyermeknél diagnosztizáltak gennyes agyhártyagyulladást, amely minden negyedik esetben a beteg halálához vezetett. Bár a betegség legfőképpen a kisgyermekeket érinti, az oltásoknak köszönhetően azonban az elmúlt 5-10 évben születettek megkapták a szükséges védelmet. A probléma ezért egyre inkább a 16-20 éves korosztályban jelentkezik.

Többféle baktérium okozhat agyhártyagyulladást, járványos agyhártyagyulladás alatt viszont csak azt a betegséget értjük, amelyet a Meningococcus okoz. Részletek itt.

Sokan a drága oltáson spórolnak

A Meningococcus B és C típusa ugyanazokkal a tünetekkel (magas láz, fejfájás, hányinger, fénykerülés, merev nyak, esetleg tudatzavar) és kórlefolyással bír. Az ezek ellen adható oltóanyag nem ingyenes. A Meningococcus C-védőoltás darabja 7000 forintba kerül, a B-vakcina pedig egyenként 27 ezer forintba. Egyéves kor alatt több alkalommal is be kell oltani ezekkel a kicsiket, azután viszont elég egyetlen egyszer. Sok szülő ezért kivár, ami azonban veszélyes, mert a statisztikai adatok szerint 4-12 hónapos kor között regisztrálják a megbetegedések felét.

Jövőre a két éven aluliak számára ingyen kérhető lesz a gennyes agyhártyagyulladás ellen ajánlott Meningococcus C-védőoltás.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra