Ezek közül egyik-másik egészen bizarr és veszélyes volt: szomorú történet például a gyufagyári dolgozóké, akik gyakran szenvedtek a foszforállkapocs nevű szörnyű betegségtől, írja az Index . A betegség a megfelelő védőöltözet hiánya, másrészt a fehérfoszfor miatt alakulhatott ki, 100-150 évvel ezelőtt ugyanis a gyufafejekben jellemzően még nem a ma használt vörösfoszfor volt, hanem a jóval veszélyesebb fehér (más néven sárgafoszfor). Ez igen gyúlékony módosulata a foszfornak, amely remekül oldódik zsírokban, így könnyen bejut a szervezetbe a bőrön át. Rendkívül mérgező, lenyelve már akár 0,05 gramm is halálos lehet.
A foszfonekrózis tünetei az akkori gyufagyári munkásokon jelentkeztek, akik rendszeresen érintkeztek fehérfoszforral. A betegség fogfájással és ínygyulladással indult, majd a felgyűlt méreg miatt folyamatos gennyezés kíséretében lassan elhaltak a száj és az állkapocs körül a szövetek. Tályogok alakultak ki az arcon, akár egész nagy lyukak, amelyeken be lehetett látni a beteg szájüregébe, előrehaladott állapotban az érintett csontok halványan derengtek, foszforeszkáltak. A betegségre nem volt gyógymód, csak a sérült területek eltávolításával (akár a teljes alsó állkapocs kiműtésével) lehetett megállítani terjedését, és kerülni kellett minden további érintkezést az anyaggal.
A foszfonekrózis Magyarországon is ismert volt, Kruppa Dezső és Freund Gyula Élők a pokolban címmel írt a temesvári gyufagyárban tapasztaltakról: "Persze a megbetegedett munkás az utolsó pillanatig kénytelen dolgozni, mert másnap már az éhség kopogtatna ajtaján. Az így is úgy is csekély kereset folytán a betegsegélyző pénztár oly kis összegű táppénzt nyújt, hogy abból alig- alig telne a puszta kenyérre. Így hát dolgozik, ameddig tud. A fertőzés végre a csontvelőkhöz ér és akkor már nincsen mentség. A munkás arcát a nekrózis eltorzítja, arcán, nyakán tátongó sebeket nyit, hogy a gége és a légzőszervek szabadon vannak; az ilyen szerencsétlen teremtés állkapocs, foghús és fogak hiányában nem hasonlít emberhez. Megborzadunk ha látjuk. Arca, nyaka mindig fel van kötve, mert az állkapocs hiánya az arc alsó részén lévő húst teljes leszakadással fenyegeti. Több hónapi, sőt évi keserves kínlódás, munkaképtelenség és ennek nyomán borzasztó nyomor vár ezekre az emberekre, míg végre a halál beköszönte vet véget a rémes kínoknak."
A veszélyeket már a 19. században ismerték, mégis közel ötvenéves folyamat volt betiltani az anyag gyufagyári alkalmazását. Ennek folyamata a londoni Bryant and May gyárban dolgozó nők 1888-as sztrájkjával indult, és az ügyet az Üdvhadsereg is komolyan felkarolta, amely még saját gyufagyárat is épített, ahol vörösfoszforos gyufák készültek. Az általános egyezmény a fehérfoszforos gyufa tilalmáról 1906-ban Bernben született meg, de az Osztrák-Magyar Monarchia például csak 1912-ben, Ázsiában pedig az 1920-as években tiltották be a használatát.
