A legtöbb balesetet ez okozza az utakon

Bár idén eddig kevesebben haltak meg közúti balesetben, mint tavaly, átlagosan így is minden napra jut egy haláleset Magyarországon.

Idén szeptember végéig 10 674 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt az ország útjain. Ezek közül 299 esetnek volt legalább egy halálos áldozata, és összesen 324-en vesztették már életüket 2023-ban – olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság múlt szombati közleményében. „A statisztika szabályai szerint – ha minden változatlan marad – még így is minden nap legalább egy ember fog meghalni közlekedési balesetben idén év végéig. Azért, hogy ez ne így legyen, csak közösen tudunk tenni, mindenki a saját felelőssége szerint, a szabályok betartásával, betartatásával és a kellő körültekintéssel” – figyelmeztet a hatóság.

„Habár örvendetes, hogy több mint 10 százalékkal csökkent a halálos balesetek, és csaknem 20 százalékkal az ezekben meghalt személyek száma az elmúlt év azonos időszakához képest, ez nyilván nem vigasztalja az elhunytak családtagjait, barátait, mint ahogy a rendőrök sem dőlhetnek hátra. Mindennap azon dolgozunk, hogy a lehető legkisebb mértékűre csökkentsük az ilyen tragédiák számát, hiszen a legtöbbjük megelőzhető volna a szabályok betartásával” – fogalmaz a közlemény. A balesetek legfőbb okai közé tartozik a gyorshajtás, amely az idén regisztrált esetek 27 százalékáért volt felelős. Ugyancsak sok probléma származik az elsőbbségadási szabályok be nem tartásából (26 százalék), valamint a kanyarodási szabályok megszegéséből (15 százalék).

„Véleményem szerint a ma Magyarországon kialakult közlekedési helyzet nem alkalmas arra, hogy kezdő motorkerékpárosokat képezzünk” – drasztikus lépésre szánta el magát idén nyáron egy dunavarsányi autósiskola, amely a magyarországi utak állapota és a közlekedési kultúra hiányosságai miatt felfüggesztette motorosképzését. Az autósiskola vezetője azután hozta meg döntését, hogy egy közeli barátja közúti balesetben vesztette életét vétlen félként.

Borítókép: MTI/Donka Ferenc

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.