Ússza meg a strandolást!

Néhány egyszerű szabály betartása segíthet, hogy elkerülje azokat a kellemetlenségeket, gondokat, amelyek egy-egy felhőtlen strandolás során leselkednek Önre.

Biztos, hogy strandolni egészséges?

Hát persze, mondhatnánk, hiszen a vízben való testmozgás, a friss levegő, a stresszoldó ejtőzés, a lelket is vidító családi vagy baráti program jó hatással van a testi-lelki egészségre. Ugyanakkor nem árt elgondolkodni azon sem, hogy milyen riasztó leltára van a strandon "kapható" kellemetlenségeknek, sőt, annál súlyosabb egészségkárosító gondoknak is. Ezek között lehet olyan, amelynek hatása már néhány óra múlva jelentkezik (ilyenek például a napégés következményei, vagy a fülfájdalom, a bakteriális bélfertőzés miatti hasmenés), és akad, ami csak bizonyos idő elteltével hallat magáról, mint a gombásodás, a felfázásnak ismert bakteriális fertőzés, vagy a különböző vírusfertőzések. Mindenesetre kellő elővigyázatosság nélkül egy-egy teltházas strandon töltött nap után senki nem lehet biztos afelől, nem kell-e majd valamilyen, nehezen kikezelhető fertőzéssel bajlódnia.

Medence vagy élővíz?

Betegen strandra menni súlyos felelőtlenség, az illetőnek saját magával és az embertársaival szemben! A tömeg, a nap, a meleg a legtöbb kórt súlyosbítja, ha pedig a betegség fertőző, az óhatatlan közelség, a víz, mint közvetítő közeg sokak felé terjesztheti el azt.Vannak, akik a jól fertőtlenített, gondosan kezelt, modern vízforgató berendezéssel ellátott medencékre esküsznek, mások még mindig sokkal jobban bíznak a tavak partján kijelölt strandokban. A természetes fürdőhelyeken a vízminőséget az ÁNTSZ szakemberei rendszeresen ellenőrzik. Ilyenkor megnézik, átlátszó-e a víz, nincsenek-e benne darabos szennyeződések, nem habzik-e, nem úszik-e rajta olajfolt, nem érezhető-e fenolszag körülötte stb. A bakteriális ellenőrzés megmutatja, nem került-e szennyvíz az élővízbe.

A magyarországi tavak vízminősége általában kiváló, vagy megfelelő minősítést ér el. Ez a környezetvédelmi intézkedések mellett a hígulásnak, a természetes öntisztulásnak köszönhető. Mindez azonban csak a fürdésre engedélyezett helyekre vonatkozik: az ÁNTSZ nem ellenőrzi ilyen szempontból azokat a természetes vizeket, amelyek partján nincs engedélyezve a fürdés. Például sok bányató akad az országban, amelynek a vize esetleg megfelelő minőségű lenne, de a veszélyessége, vagy a körülmények, az egészségügyi berendezések hiánya miatt nem engedélyezett, sőt, tiltott a strandként való használata. A folyóink nagy részén pedig sem az infrastruktúra, sem a vízminőség nem megfelelő.

A mesterséges, medencés strandokat évente egyszer értékeli az ÁNTSZ. Egy ehhez kapcsolódó kormányrendeletnek megfelelően az üzemeltetők törekszenek arra, hogy a hagyományos, töltő-ürítő medencéket ahol csak lehet, vízforgatásossá alakítsák, ezzel megmenekítve a bezárástól. Azonban még mindig számos helyen üzemeltetnek régi típusú medencét, annál is inkább, mert gyógyvizek esetében továbbra is engedélyezett ezek használata, tekintettel arra, hogy ezek a vizek veszítenének a gyógyhatásukból a forgatás során.

Az ÁNTSZ vízminőségi szabványai a vízforgatásos medencéknél olyan szigorúak, hogy ezek tisztasága közelít az ivóvíz tisztaságához - de az elmúlt években az ellenőrzések mintegy egyötödében azért ezekben is talál kifogásolni valót a hatóság. Összehasonlításként a töltő-ürítő medencék vízminőségével kétszer ekkora arányban volt gond, pedig értelemszerűen ezekkel szemben a követelmények is alacsonyabbak voltak. A meleg vizek különösen könnyen szolgálhatnak a legkülönbözőbb fertőzések táptalajául.

Viszket, hámlik...

Egyszerű alapszabályok betartásával védekezhet a gombafertőzés ellen: mezítlábasság helyett hordjon strandpapucsot, ezen kívül, ha a strandon rendelkezésre áll, használja a lábfertőtlenítő permetet, fürdés után cseréljen fürdőruhát és törölje szárazra a lábujjai közét illetve a testhajlatokat. A strandokon fenyegető fertőzések közül talán a leggyakoribb a bőrgomba . Nem véletlenül, hiszen a párás meleg az öltözőkben, zuhanyozókban, a mindig nedves kövezet a medencék körül, a sok mezítlábas ember ideális helyet biztosít a terjedéséhez. Leghamarabb a lábujjak között jelenik meg a hámlás, nedvedzés, bőrpír, aztán, ha nem kezelik, átterjedhet a körmök alá is. A gombás fertőzés nemcsak a lábat érinti, hanem gyakorlatilag minden testhajlatban megjelenhet: combtőnél, intim részeken, a hónaljban, a mellek alatt is. A nedves fürdőruhában, fertőzött talajon vagy kövön üldögélve a nemi szervek is könnyen fertőződhetnek. Ennek jele többek között a viszketés, az égő érzés, a gyakoribb vizelési inger lehet.

Egyéb fertőzések

Olykor könnyezés, a szem kipirosodása, égő, szúró érzés, a szemkörnyék viszketése, fájdalma jelzi, hogy a kötőhártyát is megtámadhatja bakteriális vagy vírusfertőzés. Különösen gyerekek kaphatnak ilyen fertőzést, ha nyitott szemmel merülnek víz alá. Szintén gyerekeket érinti leggyakrabban az ún. uszodabetegség is, a külső hallójárat gyulladása, amelyet a baktériumokkal szennyezett víz okoz a feláztatott hallójáratban. Ez nemcsak a fülkagyló viszketésével jár, hanem többnyire erős fájdalom és váladékozás is kíséri. Nem ritkák a strandokon a vírusos fertőzések sem, például a HPV vírusok, amelyek egyike a vírusos szemölcsök okozója.

Kerülje el a felfázást!

Érzett már olyat, hogy strandolás után gyakrabban kellett pisilnie, kellemetlenül csípett a vizelete, ráadásul görcsös fájdalom jelentkezett az alhasában? Ezt a jelenséget az orvosok a bakteriális fertőzések közé sorolják, de a köztudatban csak felfázásként ismerik. Ilyenkor a lábfejet, lábat vagy az alsótestet ért hideg hatására csökken a húgyúti nyálkahártya ellenálló képessége, és a baktériumok könnyebben megtelepszenek rajta, húgyúti gyulladást okozva. Akármilyen hihetetlen, de a legnagyobb kánikulában is fel lehet fázni: például strandon, ha a vízből kijőve nem váltunk száraz fürdőruhát. A nedves ruha ugyanis lehűti az alhas, a derék tájékát, és a baktériumok rögtön szabad utat kapnak. Ha vizes homokban, nedves pokrócon vagy vászonszéken üldögél valaki, az is okozhat hasonló kellemetlenségeket.

Piros pecsenye - ne a bőrével játssza!

Érdemes figyelni arra is, hogy tó partján, ahol mindig lengedez egy kis szél és gyakran benedvesítjük a bőrünket, nem lehet annyira érezni a nap égető hatását, így sokan csak este döbbennek meg a tükörbe nézve, a pecsenyevörös, égő, hólyagzódó bőrüket látva. Unásig hallhatunk róla, mégsem lehet elégszer ismételni azokat az alapvető jó tanácsokat sem, amelyek a napozásra, a bőr és a szem fényvédelmére vonatkoznak. Legfontosabb ezek közül, hogy a bőrt és a szemet védeni kell az UV sugarak káros hatásától, tehát ne tartózkodjon a napon fényvédő szerek illetve UV-szűrővel ellátott napszemüveg nélkül. Délelőtt 11 és délután három óra között a tűző napon egyáltalán nem ajánlatos sütkérezni. Mindenkinek saját érdeke ezen felül, hogy ismerje bőre típusát, érzékenységét, és ne lépje túl az ezek által szabott korlátokat. Vörös vagy szőke hajú, világos szemű, fehér bőrű emberek például már rövid napozás során is súlyos napégést szenvedhetnek el, mert a bőrük nem termel megfelelő mennyiségű pigmentet. Az erősebb, pigmentáltabb bőrűek is tartsák be az ésszerűség szabályait.

Pancsoló babák

Beszéljünk a legkisebbekről is! Manapság megengedőbbek a szokások, mégis ajánlatos a fokozott óvatosság akkor, ha csecsemővel, kisgyermekkel együtt készül a család a strandra. Az első hónapokban, amíg nem ül biztosan a baba, egyáltalán nem neki való a pancsolás. Később, az első életéveiben legyen egy saját kis "medencéje" (egy felfújható játékmedence vagy egy nagyobb műanyag lavór is elég, néhány vízben használható játékkal. A közös medencét, vagy a természetes vizet kisgyermekeknek nem ajánlják a szakemberek, hiszen az ő védelmi rendszerük nehezen tud megbirkózni annyi idegen kórokozóval, ami a strandok vizében, még a legjobb minőségűben is található. A gyermekmedencék tisztaságára ugyan fokozottan ügyelnek, de nemegyszer tapasztalhatjuk, hogy felnőttek is használják ezeket, beülve gyermekük mellé, így már semmiképpen nem tekinthetők biztonságosnak. Márpedig minden fertőzésveszély, amelyet felnőttek esetében felsoroltunk, sokszorosan érvényes a gyermekek esetében. A fényvédelemre is különösen nagy figyelmet kell fordítani az érzékeny bőrű kicsik esetében. Az emberi bőr ugyanis "nem felejt": az azt ért UV-sugárzás, az ártalmak összeadódnak, és később, már felnőtt fejjel súlyos következményekhez vezethetnek. Ezért nemcsak magas faktorszámú fényvédőt kell használni, hanem egy világos ruhácska, fehér sapka vagy fejkendő mindig legyen rajtuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra