Nem veszélyes a Balatonban fürödni

Hatvankilenc gyógyszermaradványt mutattak ki vizsgálatok a Balatonban, de ez szakértői vélemény szerint nem jelenti azt, hogy aggódnunk kéne strandolás közben. Csekély mennyiségben vannak jelen a vízben, egészségügyi kockázat nem áll fenn.

Évek óta problémát jelent, hogy a csatornákon keresztül egyre több gyógyszer jut be a természetes vizekbe. És a jelek szerint ez alól a Balaton sem kivétel. Maáz Gábor, a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos munkatársa a téma kutatásával a közelmúltban MTA-pályadíjat is elnyert. Bár az eredményei elsőre ijesztőnek tűnhetnek, a szakember igyekezett mindenkit megnyugtatni és hangsúlyozta, hogy a kimutatott értékek nem jelentősek, hasonlóságot mutatnak más európai tavakéval, és az elmúlt évek adataival. "Nanogramm/liter nagyságrendűek, vagyis oly csekély mértékűek, amelyek nem befolyásolják a fürdőzést" - tette hozzá.

A vízi élővilágot így mentenék meg A veszélyeztetett édesvízi ökoszisztémák megmentése érdekében válságtervet készítettek az osztrák kutatók, amelyről alábbi cikkünkben számoltunk be.

A vízbe kerülő gyógyszerszármazékok fő forrása a tóba jutó tisztított szennyvíz, véleménye szerint ez is jelzi, hogy mielőbb tovább kell fejleszteni a térség szennyvíztisztításának technológiáját. A Balatonban található gyógyszermaradványok második legjelentősebb forrásának a turizmust nevezte a szakember, amit - mint mondta - jól mutat, hogy számottevő eltérés mutatkozik a nyári, legnépszerűbb strandok közelében vett, és a szezonon kívüli vízmintákban.

Gyerekek fürödnek a Balatonban a balatonfenyvesi strandon az újranyitás napján, 2020. május 9-én. Fotó: MTI/Varga György
Gyerekek fürödnek a Balatonban a balatonfenyvesi strandon az újranyitás napján, 2020. május 9-én. Fotó: MTI/Varga György

Ilyen gyógyszereket mutattak ki

134 szerves mikroszennyezőre, azaz gyógyszerhatóanyagra végezték el a vizsgálatokat. Az ezek közül beazonosított 69-ből 15 újdonságnak számít a nyílt vizek kutatásában, ezeket eddig vagy nem vizsgálták, vagy még nem érték el a kimutatható szintet a vizekben. A Balaton vízében található hatóanyagok zömmel a humángyógyászatban alkalmazott fogamzásgátlókból, szív- és érrendszeri gyógyszerekből, fájdalomcsillapítókból, és epilepszia elleni gyógyszerekből származnak. A 15, újdonságnak számító hatóanyag többsége pedig a depresszió kezelésére alkalmazott szerek alkotórésze.

Mindössze 2016 óta vizsgálják a gyógyszermaradványokat a Balatonban, így tendenciákról még nem lehet beszámolni, ezért is fontos lenne a kutatások folytatása. Az elmúlt négy évben a tó vízéből kimutatott gyógyszermaradványok mértéke nagyjából hasonló értéket mutat. A vizsgálatok tapasztalatairól egyeztetnek az illetékes hatóságokkal, szervezetekkel. Ennek során új kutatási témákat is meghatároztak, az egyik a szennyvízkezelési technológiák hatásfokának tesztelése lesz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.