Hepatitisz ABC

Tévhit, hogy csak nyáron és csak a távoli egzotikus utazásokon kaphatunk el fertőzéseket. A becslések szerint a Földközi-tenger kagylóinak akár 40 százaléka is fertőzött lehet a hepatitis A vírussal. És a veszélyek itthon is fenyegetnek, akár a háztartáson belül.

Tévhit, hogy nyáron csak a távoli egzotikus utazásokon kaphatunk el fertőzéseket. A becslések szerint a Földközi-tenger kagylóinak akár 40 százaléka is hepatitis A vírussal fertőzött lehet.

Az utazások során az egyik leggyakoribb fertőzési lehetőség a hepatitis. A májgyulladást vírusok – az úgy nevezett hepatotróp vírusok – okozzák, és korántsem mindegy, hogy a vírus melyik fajtájával kerülünk kapcsolatba. A fertőzést az azt kiváltó vírus szerint hepatitis A, B, C, D vagy E betegségnek nevezzük, ezek következményei jelentősen eltérnek egymástól.

Hepatitis A

A betegség az egész világon elterjedt, a olyan országokban gyakoribb, ahol rosszak a higiénés viszonyok, az e területen mérhető fejlődés fokával arányosan csökken az előfordulása. A hepatitis A vírus az emberi székletben található (a nem kezelt szennyvízből jutott be például a Földközi-tenger élővilágába is), és általában személyes érintkezés útján terjed. De fertőzhet szennyezett ivóvíz vagy étel fogyasztásával is.

A betegség lappangási ideje 28 nap, az esetek 90 százaléka tünetmentesen zajlik. Ez a vírus nem okoz krónikus májgyulladást, a pár hetes, 2-3 hónapos betegség után teljesen meggyógyulhatunk. Aki egyszer átesett a fertőzésen, egy életre szóló védettséget szerez. Specifikus kezelésre nincs szükség, védőoltással megelőzhető.

Hepatitis B

A hepatitis B fertőzés világszerte az egyik legelterjedtebb betegség. A hepatitis B vírus a szervezet minden szövetében jelen van, a májban a sejtek elhalását és gyulladást okoz. A vírust a vér és testnedvek terjesztik. A fertőzés gyakori módja a szexuális kontaktus, ily módon 30 százalékban vihető át. Közös borotva, fogkefe, törülköző, tetoválás, akupunktúra, vagy testékszerek felhelyezése is terjesztheti a fertőzést.

Hazánkban a hepatitisz B vírussal a népesség 0,5-0,7 százaléka fertőzött. A krónikus HBV fertőzés évtizedekig tünetmentes lehet. A tünetmentes egyén fertőzheti a környezetét. A szűrővizsgálatnak nagy jelentősége van, pozitív esetben az egyén hepatológiai centrumba irányítandó.

A betegség lappangási ideje 90 nap. A betegség lefolyása kezdetben hasonló az A vírus okozta betegséghez, ám az esetek egy részében a szervezet nem tudja legyőzni a kórokozót, ekkor krónikus májgyulladás alakul ki. Ez az elhúzódó megbetegedés súlyos, maradandó májkárosodást, májzsugort , rosszindulatú májdaganatot is okozhat. A felnőttkorban zajló heveny B-hepatitis mintegy 5-10 százalékban alakul krónikus betegséggé. Az akut B-hepatitis kezelése tüneti, a krónikus B-hepatitis kezelésére rendelkezésre állnak gyógyszerek (interferon, nukleozid analógok). A fertőzés megelőzhető védőoltással.

A hepatitis vírusoknak öt változata, az A, B, C, D, és E különféle képpen okozhat betegséget. Megelőzni a fertőzést könnyebb, mint gyógyítani

Hepatitis C

A C vírus szintén vérrel és ritkábban testnedvekkel (szexuális úton) terjed, de fertőződés esetén lényegesen gyakrabban alakul ki elhúzódó betegség és maradandó májkárosodás, májzsugor. Krónikus hepatitis C esetén az érintettek 60-70 százalékánál kialakul a krónikus májbetegség, 5-20 százalékánál pedig a májzsugor. Csupán 40 százalék a teljes gyógyulási arány. A másik nagyon fontos különbség, hogy az orvostudomány máig sem tudott hatékony védőoltást kifejleszteni a hepatitis C vírus ellen.

Magyarország lakosságának 0,7- 1,3 százaléka, mintegy 70-130 fő lehet fertőzött hepatitis C-vírussal (HCV), s az érintettek többsége nem tud fertőzöttségéről. Ezért a szűrés nagyon fontos. Ajánlatos szűrővizsgálatot végezni a következőknél:

▪ 1993 előtt kapott vért,

▪ hemofíliás, művese kezelésben részesült,

▪ egészségügyi dolgozó,

▪ fertőzöttel él egy háztartásban,

▪ a szexuális partne¬re (különösen, ha homoszexuális férfi) fertőzött,

▪ HCV-pozitív anya gyermeke,

▪ tetovált, testékszert visel.

Javasolható a szűrés az 1945 és 1965 között születettek körében, a magas prevalenciájú területekről bevándorlóknál, a szo¬ciális vagy büntetés-végrehajtási intézetekben elhelyezetteknél, valamint a terhes nők számára is. Szűrővizsgálatként az anti-HCV-ellenanyag vizsgálata szükséges, az így kiszűrt fertőzötteket pedig a hepatológiai centrumba kell irányítani. Az időben felfedezett C vírus okozta májgyulladás ugyanis ma már gyógyítható.

A HCV okozta krónikus májgyulladás esetében speciális gyógyszerek állnak rendelkezésre. Interferonnal és a nélkül is alkalmazhatók. Az interferonmentes, szájon át szedhető gyógyszerek hatékonyabbak, mellékhatásuk elhanyagolható, nem befolyásolják a betegek életminőségét. Hatékonyságuk azon alapszik, hogy meggátolják a C vírus szaporodását. Hazánkban a betegek kezelése évente megújított szakmai protokoll, konszenzus alapján történik kijelölt hepatológiai centrumokban.

A legjobb védekezési lehetőség a megelőzés, a fertőzött vérkészítmények kiszűrése, a közös tűhasználat kerülése. Szexuális úton ritkábban terjed, 1-5 százalékban vihető át a partnerre.

Hepatitis D

A Hepatitis D emberben csak hepatitis B vírussal együtt okoz májbetegséget, ezért a májgyulladásnak ez a fajtája azokat fenyegeti, akik hepatitis B vírussal is fertőződtek. Általában súlyos májgyulladást okoz, amely rövidebb idő alatt májzsugorhoz vezet. A hepatitis B elleni védőoltás a D-vírussal történő fertőzés esetére is védelmet biztosít.

Hepatitis E

A hepatitis E vírus főleg a mediterrán vidékeken fordul elő. A terjedés módjában, tüneteiben és a lefolyásában is az A vírus által okozott májgyulladáshoz hasonló. Ritkán előfordul a súlyosabb, esetenként májelégtelenséghez vezető formája, elsősorban terheseknél. Magyarországon ritkábban találkozni ilyen fertőzéssel, de gondolni kell rá. Elsősorban fertőzött állatokról terjed emberre (zoonózis). Megelőzésére védőoltás nincs, de a higiénés szabályok betartásával, kézmosással, a zöldségek és gyümölcsök mosásával a fertőzés terjedése megelőzhető.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra