Tényleg megegyezik az ikrek ujjlenyomata?

Ujjbegyeink apró bőrredőinek rajzolatát jelentős mértékben génjeink határozzák meg, és ahogy nincs két egyforma ember a világon, úgy nincs két egyforma ujjlenyomat sem. De vajon mi a helyzet az egypetéjű ikrek esetében, akik genetikája közös tőről fakad?

Egy bangladesi család férfitagjainak egy ritka genetikai mutáció miatt nincs ujjlenyomatuk. Részletek itt.

Az egypetéjű ikrek ugyanabból a petéből fejlődnek ki, de a szétválás már a terhesség igen korai szakaszában megtörténik. Végül két gyermek jön tehát világra, akik közel azonos genetikai információkat hoznak magukkal mindkét szülőtől, illetve szinte majdnem teljesen egyforma a külső megjelenésük is. Bizonyos tekintetben úgy is fogalmazhatunk, hogy az egypetéjű ikrek egymás klónjai, mindazonáltal a méhen belüli genetikai mutációk révén mégsem osztoznak száz százalékban ugyanazon a DNS-en - írja cikkében a Live Science . Ráadásul hiába hasonlít nagyon egymásra a genetikájuk, az ujjlenyomatuk mégsem azonos. Lássuk, hogyan lehetséges ez.

Hiába a szinte azonos genetika, az egypetéjű ikrek ujjlenyomata sem egyforma
Hiába a szinte azonos genetika, az egypetéjű ikrek ujjlenyomata sem egyforma. Fotó: Getty Images

Nincs két egyforma ujjlenyomat a Földön

"Miközben az egypetéjű ikrek értelemszerűen több hasonlóságot mutatnak egymással, mint két találomra kiválasztott ember, ezzel együtt az ujjlenyomatuk kellően eltérő ahhoz, hogy egyedileg beazonosíthatóvá tegye őket" - mondta el a Live Science-nek Simona Francese, a sheffieldi Hallam Egyetem törvényszéki szakértője. "Annak esélye, hogy két személy ujjlenyomata tökéletesen egyforma legyen, 1 a 64 millióhoz. Mind ez idáig nem fordult még elő, hogy két ujjlenyomatot egyezőnek találtak volna" - tette hozzá.

Bár az egypetéjű ikrek DNS-e közel azonos, ugyanakkor nem a DNS az egyetlen tényező, amely befolyásolja egy ember ujjlenyomatának rajzolatát. Kisebb súllyal ugyan, de környezeti faktorok is latba esnek ugyanis, és kihatással lehetnek az ujjlenyomat kialakulására a méhen belüli fejlődés során. Az ujjlenyomat formálódása a magzati fejlődés 13. és 19. hete között zajlik le, eközben pedig akár a magzat elhelyezkedése a méhben, a tápanyagellátás, de még a köldökzsinór hossza is befolyással lehet a folyamatra Francese elmondása szerint. Mi több, még a születés után is változhat az ujjlenyomat. "Bőrbetegségek, hegek, égési sérülések és - ritka esetekben - gyógyszerek is megváltoztathatják átmenetileg vagy tartósan a bőrredők részleteit" - mondta el a szakértő.

Hiába hasonlítanak tehát az egypetéjű ikrek olyannyira egymásra, hogy akár közeli barátaikat és családtagjaikat is képesek lehetnek megtéveszteni, mindig marad egy biztos pont, ami alapján meg lehet őket különböztetni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.