Súlyosbíthatja a magas vérnyomást a rossz alvás

Az álmatlanság senkinek sem tesz jót, a legújabb kutatás szerint azonban azok a magas vérnyomásos betegek, akik nem tudnak eleget aludni, kétszer nagyobb valószínűséggel szenvednek makacs magas vérnyomástól, mint azok, akik jól alszanak.

A Pisai Egyetem kutatói több mint 230 magas vérnyomásos beteg vizsgálatával azt is kimutatták, hogy a nők gyakrabban szenvednek a rossz alvástól, mint a férfiak, és a résztvevők többsége hat óránál kevesebbet alszik naponta.

Rosa Maria Bruno, a kutatás vezetője elmondta, számos kutatás bizonyítja a magas vérnyomás és az álmatlanság illetve elégtelen alvás összefüggését, de eddig még egyik sem mutatta ki az elégtelen alvás és a magas vérnyomás súlyosságának kapcsolatát. Az eredmények arra utalnak, hogy az álmatlanság rezisztens magas vérnyomásban szenvedő betegek esetében klinikai szempontból lényeges tényező, nemcsak az életminőség, hanem a szív-érrendszeri egészség szempontjából is.

Az Amerikai Szív Társaság washingtoni magas vérnyomásról szóló konferenciáján közzétett kutatásból az is kiderült, hogy makacs magasvérnyomásról akkor beszélünk, amikor a beteg legalább három vérnyomásgyógyszer szedése ellenére is 140/90 Hgmm-nél magasabb vérnyomásértékkel rendelkezik.

Bruno hozzátette, a kutatás során nem elemezték annak lehetséges okait, miért vezethet az elégtelen alvás rezisztens hipertóniához, és ok-okozati összefüggést sem bizonyított, de az alvás és a szív-érrendszeri megbetegedések kapcsolatban állnak egymással. Az alvászavarok az elhízással és a cukorbetegséggel is összefüggnek, amelyek hozzájárulnak a vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel szembeni ellenállás kialakulásához. Azt sem lehet kizárni, hogy a makacs magas vérnyomáshoz hasonló krónikus betegséggel való együttélés krónikus stressztényezőként hathat, és ez okozza az alvászavart.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!