Rájöttek, mi a hosszú élet titka

Számos elmélet napvilágot látott már arról, hogy milyen feltételei vannak a matuzsálemi kor megérésének. Kínai kutatók most azzal álltak elő, hogy az oxigénszegény környezet lehet a titok.

A Kínai Tudományos Akadémia égisze alatt működő Kunmingi Élettudományi Egyetem kutatói szerint a Tibeti-fennsíkon élő idős emberek még hosszabb élettartamra számíthatnak, mint a Kína más részein élő társaiké.

A 2010-es népszámlálási adatokat elemezve a kutatók arra jutottak, hogy a tibeti lakosság körében ugyan jóval alacsonyabb a hatvanon túliak aránya, mint a - Kína lakosságának több mint 90 százalékát adó - han kínaiaknál, ám a tibetiek körében kiugróan magas a 91 évnél idősebb emberek aránya. A 100 évnél idősebb tibeti férfiak ugyancsak jelentős létszámfölényben vannak han kínai társaikhoz képest.

Oxigénhiány kell a hosszú élettartamhoz?

Oxigénhiány kell a hosszú élethez?

A Cell Research tudományos folyóiratban közölt eredmények szerint az, hogy a Tibeti-fennsíkon élő idős emberek élettartama hosszabb, mint a Kína alacsonyabban fekvő területein élő társaiké, arra utal, hogy összefüggés van az oxigénszegény környezet és az élettartam között.

A kutatók szerint korábbi tanulmányok is mutattak már összefüggést az Andokban élő emberek esetében a nagy tengerszint feletti magasság és a hosszabb várható élettartam között.

Vajon tényleg kapnánk még 17 évet, ha elhagynánk a dohányzást, a vörös húsokat, a cukrot és a tunyulást? Mit tudnak a japánok és mit a 100 év felettiek? Részletek!

Genetikai tanulmányok szerint az oxigénszegény környezet felgyorsíthatja az öregedéssel összefüggő gének evolúcióját, ami ellensúlyozhatja az öregedést és meghosszabbíthatja az élettartamot.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.