Őssejtek segítségével hoznak létre mesterséges szerveket

Új módszert mutattak be kedden spanyol kutatók transzplantációs célú mesterséges szervek létrehozására őssejtek segítségével.

Az őssejtek felhasználása jelentősen csökkenti a donorszervek kilökésének kockázatát. Az új technika első lépéseként eltávolítják a beültetésre alkalmatlan szív, máj vagy más szerv sejtjeit, ezáltal egy csupasz "vázat" kapnak - mondta el madridi sajtótájékoztatóján Francisco Fernandez-Aviles, a Gregorio Maranon kórház vezető kardiológusa. Ezt követően a páciens saját őssejtjeit viszik fel a vázra, ahol azok gyakorlatilag újranövesztik a szervet, ezúttal már olyan sejtekkel, amelyek kompatibilisek a páciens testével, hiszen azonos DNS- és sejtállományt hordoznak.

Mint Fernandez-Aviles elmondta, legkorábban öt év múlva végezhetnek az orvosok olyan szervátültetéseket, amelyekben az ezzel a technikával előállított, illetve újraalkotott szerveket használják fel. "Mindez két problémának vet véget: a transzplantációra alkalmas donorok és szervek hiányának, valamint annak, hogy a páciens szervezete kilökje a beültetett új szervet" - tette hozzá.

A kórháznak jelenleg nyolc előkészített "szívváz" áll rendelkezésére a módszer kipróbálásához, ezek közül egyről remélik, hogy az év végéig legalább részlegesen szívként újul meg az őssejtek segítségével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!