Mit tesz velünk a wifi?

Dán iskolások egy csoportja azzal kísérletezett, hogy megél-e a kerti zsázsa a vezeték nélküli router közelében. A növények a kísérleti időszak végére elpusztultak.

A tizenöt éves iskolások azzal tettek hozzá egy csavart a szokásos iskolai feladathoz, a kerti zsázsa csíráztatásához, hogy megpróbálták kimutatni, károsak lehet-e a mobiltelefon jelzései. A gyerekek szerint eredményeik milliókat érinthet világszerte. Az egyik tanuló, Lea Nielsen, így nyilatkozott:"Mindnyájan tapasztaltunk koncentrációs zavarokat az iskolában, miután a mobiltelefonunkkal az ágyunk mellett aludtunk , sőt néha az alvás is nehezen ment tőle."

Mivel azonban a gyerekek nem tudták megfigyelni az agyműködést az iskolában, úgy döntöttek, inkább növényeket helyeznek el a vezeték nélküli routerek közelében, amelyek a mobiltelefonokhoz hasonló rádióhullámokat bocsátanak ki. Amikor a lányok tálcákon routerekből kiáramló hőtől száradtak ki.

Veszélyes lehet a wifi?

Kim Horsevad, a diákok biológiatanára elmondta, hogy a kísérlet eredményei élénk vitát gerjesztett Dániában a mobiltelefonok és a vezeték nélküli készülékek lehetséges káros egészségügyi hatásaival kapcsolatban. A tanulók eredményei ráadásul megerősítik egy korábbi holland kutatás eredményeit, amely kimutatta, hogy a vezeték nélküli rádióhullámoknak kitett fák kérge károsodik, és a leveleik elhalnak.

Kevés tudományos bizonyíték utal azonban arra, hogy a vezeték nélküli rádióhullám kibocsátás bármilyen veszélyt jelentene az emberi egészségre. A wifi-jelek rendkívül alacsony intenzitású rádióhullámokat használnak, amelyek százezerszer gyengébbek, mint egy mikrohullámú sütő hullámai. Kutatók szerint ha egy éven keresztül ülnénk egy vezeték nélküli, nyilvános internet-hozzáférési pontban (hotspot), összesen ugyanannyi rádióhullámnak lennénk kitéve, mint egy 20 perces mobiltelefonálás alatt.

Ráadásul a rádióhullámok a távolság növekedésével gyengülnek. Ha valaki csökkenteni szeretné kitettségét a rádióhullámoknak, a szakértők azt javasolják, hogy legalább egy méterre üljön a routertől, és a laptopot ne az ölébe , hanem az asztalra helyezze.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.