Miért NE legyünk boldogak?

A legújabb felmérések szerint a túl boldog emberek hamarabb halnak, mint szomorkásabb társaik. A mostani kutatás során a tudósok az 1920-as évektől kezdve kísérték figyelemmel néhány gyerek életét: ebből derült ki, hogy a tanáraik által vidám alaptermészetűként leírt emberek minden esetben korábban haltak, mint visszahúzódóbb társaik.

Ennek legfőbb oka, hogy a túl boldog emberek nagyobb eséllyel szenvednek olyan mentális betegségekben, mint a bipoláris zavar, amelynek következtében a veszélyérzetük csökken és így könnyebben lesznek végzetes baleset áldozatai. Az állandó vidámság egyeseket idegesíthet is, ami növeli a másokkal való konfrontálódásból adódó balesetek esélyét. Az erőltetett vidámság még káros is lehet, a felmérésekből ugyanis az derült ki, hogy azok, akik túlságosan boldognak akarnak látszani, sokkal inkább hajlamosak a depresszióra, mint azok, akik nem próbálnak mosolyt erőltetni magukra.

Pedig a mostani kutatás szerint a boldogsághoz vezető út igen egyszerű: jó kapcsolatot kell ápolnunk barátainkkal és szeretteinkkel. "Azok az emberek, akik aktívan magukra erőltetik a boldogságot, sokszor csalódnak, amitől még kevésbé lesznek boldogak - fejtegette June Gruber, a Yale Egyetem professzora. - A boldogság kulcsa nem a pénz, a hírnév vagy az elismertség, hanem a mély szociális kötődés. A legjobb, amit tehetünk, ha nem aggódunk a saját boldogságunk miatt, hanem energiáinkat a másokkal való jó kapcsolatok kialakítására és ápolására fordítjuk. Összpontosítsunk erre, a többi pedig majd jön magától."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra