Mesterséges intelligencia: veszély vagy lehetőség?

Elkészült a Mesterséges Intelligencia Stratégia, amely a mesterséges intelligencia (MI) térhódításával jelentkező technikai és a humán-tudomány területére tartozó kérdésekre keres választ - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A mesterséges intelligencia használata számos erkölcsi és társadalomtudományi kérdést vet fel, például azt, hogy mennyire fogja háttérbe szorítani a természetes intelligenciát - hangsúlyozta a miniszter a Pannon Egyetemen tartott előadásán. Mint mondta, a várakozások szerint a mesterséges intelligencia használata 2030-ban 14 százalékkal, azaz mintegy 7 ezer milliárd forinttal járul majd hozzá a GDP-hez.

mesterséges intelligencia, MI, tudomány, tudományos érdekességek
Arcfelismerésre és állapotfelmérésre is használható a mesterséges intelligencia.Fotó: Getty Images

Veszély vagy lehetőség?

A kreatív ipar részeként működő mesterséges intelligencia térhódítása felveti a kérdést, hogy veszélyként vagy lehetőségként tekintsünk-e erre a folyamatra. Lehetőséget adhat az ember számára például arra, hogy olyan dolgokkal töltse az időt, amellyel nagyobb hozzáadott értéket tud előállítani. Számos felhasználási terület létezik, például arcfelismerésre, állapotfelmérésre, önvezető járművek fejlesztésére, hazugságvizsgálatra és a meghibásodásra utaló zajok azonosítására is használható a mesterséges intelligencia - sorolta a miniszter. Ezek mellett egyes szakmák és állami szolgáltatások területén is egyre nagyobb teret hódít az MI.

A mesterséges intelligencia (MI) az élet minden területén jelentős segítséget nyújthat, az egészségügyben pedig különösen. A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

A jövő mobilitási kérdéseivel és kihívásaival kapcsolatban Palkovics László kiemelte, hogy az MI közlekedésben való alkalmazása kényelmes és időtakarékos utazást biztosít, kiküszöböli az emberi tévedéseket, valamint hozzájárul az üzemanyag-fogyasztás csökkentéséhez is. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy el szabad-e venni a vezetés élményét az önvezető autók tulajdonosaitól, valamint nem elhanyagolható kérdéskör az sem, hogy mi lesz a döntés alapja, amikor egy veszélyes közlekedési helyzetben két rossz döntés között kell választani - tette hozzá.

Elkészült a stratégia

A Mesterséges Intelligencia Stratégián több mint kétszáz intézmény és cég dolgozott. Egyebek mellett tartalmazza az adat törvények módosítását, szól a nemzeti laboratórium létrejöttéről, de kitér a vállalatok ösztönzésére, a képzések indítására és az automatizált ügyintézésre - például az egészségügy területén. Ezek mellett foglalkozik a kutatás- és infrastruktúra-fejlesztéssel, valamint a rendezendő etikai és jogszabályi ügyekkel is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.