Más a kamaszlányok és a felnőtt nők petesejtje

Az emlősök petefészke két teljesen különböző fajtájú petesejtet bocsájt ki az "első hullámban" és a "felnőtt hullámban". Valószínűleg ez a két hullám az emberi petefészekben is megfigyelhető.

Az emlősök petefészke két teljesen különböző fajtájú petesejtet bocsájt ki az "első hullámban" és a "felnőtt hullámban" - derül ki a Göteborgi Egyetem friss tanulmányából, amely a című szakfolyóiratban jelent meg.

Kui Liu professzor és csapata két génmódosított egérmodellt használt fel arra, hogy kimutassa: a petesejtek első hulláma, amelynek termelése közvetlenül a születés után elkezdődik, hozzájárul a pubertás folyamatához , illetve a megtermékenyíthető petesejtek alkotásához. A felnőtt hullám petesejtjei egészen a serdülőkor végéig "alvó" állapotban nyugszanak - egészen addig, amíg később nem aktiválódnak, hogy aztán az egész termékeny életszakaszban petesejtekkel lássák el a szervezetet.

Ez az első eset, hogy két teljesen eltérő fejlődési mechanizmusú petesejt-populációt sikerült elkülöníteni állatoknál. Minden valószínűség szerint ez a két hullám az emberi petefészekben is megfigyelhető. A két típus azonosítása és jellemzése segítségül szolgálhat a lehető legjobb minőségű petesejtek megőrzésében akkor is, ha az egyén meddőségi kezelésben részesül.

Más a kamaszlányok és a felnőtt nők petesejtje (Fotó: Europress)

Főleg a korai petefészek elégtelenségben (POF) szenvedők terápiáját teheti hatékonyabbá - ez a probléma a szülőképes korú nők 1-4 százalékát érinti. A kétféle petesejtcsoportra irányuló terápia különböző petefészek-betegségek esetén is hasznos lehet.

Dr. Liu kutatócsoportja az utóbbi időszakban azon munkálkodik, hogy az állati modelleken prezentált eredményeket átültethesse a meddőségi kezelés klinikai gyakorlatába.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!