Lustábbak az okos emberek

Az intelligencia és a fizikai aktivitás közötti kapcsolatot elemzi a legújabb amerikai kutatás. Mint kiderült, a magasabb IQ-val rendelkezők jellemzően lustábbak, mert jól elvannak a gondolataikkal.

Az amerikai kutatócsoport összesen 60 embert vizsgált, 30 eszesebb és 30 "keveset gondolkodó" résztvevőt, akik egy nyomkövetőt kaptak, és egy héten át figyelemmel kísérték a ténykedésüket. Így a kutatók monitorozhatták a mozgásukat és fizikai aktivitásukat - összegzi az Hvg.hu .

A tanulmány szerint hétköznapokon jelentős különbség figyelhető meg a két csoport aktivitásában, a "keveset gondolkodók" ugyanis jóval többet mozogtak. Ez szerintük azért lehet, mert az intelligens emberek jól megvannak a saját gondolataikkal is, míg az alacsonyabb IQ-val bírók hamar ráunnak a semmittevésre, és valamilyen fizikai impulzusra vágynak. Érdekes azonban, hogy hétvégén ez a a különbség megszűnik, a két csoport nagyjából ugyanannyira volt aktív az utolsó két napban. Erre a szakemberek sem találták az okokat.

A lustaság fél egészség - vallják sokan, de magasabb intelligencia is társulhat hozzá?

Felhívták ugyanakkor a figyelmet: a lustább embereket ne nyugtassa a hit, hogy intelligensebbek, hiszen a testmozgás számtalan pozitív élettani hatása (többek között az agy vérkeringésének felpezsdítése) is jól ismert, amelytől nem tanácsos megvonni magukat.

Ha a fogyás reményében jár az edzőterembe, vagy kocog a szabadban, próbálja reggeli előttre időzíteni az edzést. Egy brit kutatás szerint ugyanis a napi első étkezés előtt végzett testmozgás hatékonyabb, mint ha utána mozgunk. Erről bővebben itt olvashat !

Forrás: Hvg.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!