Koraszülöttek vizeletével menthetnek veséket

Újabb mérföldkőhöz érkezett az utóbbi évek egyik meghatározó egészségügyi irányzata, az őssejtkutatás. Kiderült ugyanis, hogy a koraszülött csecsemők vizelete nagy számban tartalmaz őssejteket, amiket különböző gyógyítási módszerekre, például az átültetésre már egyébként nem alkalmas vesék "újraindításához" lehet majd felhasználni.

Az őssejtek a test bármely szövetének újranövesztéséhez alkalmasak lehetnek, de nehéz hozzájuk jutni. Az embriókban természetesen nagy számban előfordulnak, de kinyerni belőlük csak az embrió elhalásával lehet.

Az évek során a kutatók találtak más forrásokat, ahonnan a különböző szövetekké alakítható őssejt kinyerhető, például a felnőttek vizelete tartalmazza egy fajtáját. De Elena Levtchenko, a belgiumi Catholic University of Leuven munkatársa szerint a koraszülött gyermekek sokkal jobb forrásnak bizonyulhatnak. Kollégáival a 31. és a 36. hét között született babák vizeletmintáját vizsgálták és keresték bennük az őssejteket.

A szájüreg szöveteiben lévő őssejtek a Dél-Kalifornia Egyetem a Journal of Dental Research szaklapban közzétett tanulmánya szerint nemcsak más sejtekké képesek alakulni, hanem a gyulladásos megbetegedéseket is enyhíthetik. Kattintson! Találtak is, és sikerült belőlük többféle vesesejtet növeszteniük, úgy, hogy különleges tápanyagokat biztosítottak számukra a fejlődéshez. „Úgy működnek, mint a vese sejtjei, és azt teszik, amit egy vese sejtnek tennie kell” – mondta Levtchenko.

Ami biztos, hogy a koraszülöttek vizeletében rengeteg őssejt van, sokkal több, mint a felnőttekében. Olyan nagy mennyiségben, hogy Levtchenko szerint szinte bármilyen terápiában fel lehet használni őket. Ennek oka az lehet, hogy a magzat veséi folyamatosan fejlődnek a születésig, ezért a koraszülöttek veséje még ebben a szakaszban van.

Vizeletben lévő őssejtek segítségével gyógyíthatnak vesebetegségeket

Ráadásul a babákból nyert őssejtek képesek megvédeni más sejteket a sérüléstől. Mikor a csapat a ciszplatin nevű, rákkezelésben használt mérgező (a daganatos sejteket elpusztító) gyógyszerrel támadta meg a felnőtt vese sejteket, azok mind elhaltak. De mikor a babák vizeletéből nyert őssejtet is hozzáadták a kísérlethez, a sejtek egy része ugyen szintén elhalt, másik részük azonban regenerálódott és túlélte a beavatkozást.

A kutatók most az őssejteket olyan felnőtt szerveken tesztelik, amik már túl öregek vagy sérültek ahhoz, hogy átültetéshez használják őket. A cél, „felturbózni” a veseszöveteket, hogy a szervek életet menthessenek.

A következő lépés Levtchenko szerint az lesz, hogy az őssejtek fent említett védőképességét alkalmazzák először állatok, majd emberek esetében. Elméletük szerint van lehetőség arra, hogy megmentsék a betegség miatt sérült veséket. Ha az eljárás sikeresnek bizonyul, valószínűleg a jövőben koraszülött babák vizeletéből nyert őssejtbankok fognak alakulni.

Forrás: New Scientist

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.