Kiderült, miért hidegebb a nők keze

A nők általában jóval fázósabbak a férfiaknál. A Cambridge egyetem kutatói most azt is megállapították, hogy miért.

Akinek hideg a keze, annak meleg a szíve - tartja a népszerű angol mondás. A végtagok hőmérsékletének azonban a valóságban kevés köze van az adott egyén jóindulatához vagy kedélyállapotához, sokkal inkább testalkatunk befolyásolja - sőt a kutatások szerint a nemünk is. Egy átlagos téli napon ugyanis a nőknek többször kell a zsebükben átmelegíteniük a végtagjaikat, mint a férfiaknak. A Cambridge egyetem kutatói ennek az okait próbálták kideríteni.

Mit tanulhatunk az eszkimóktól a hidegről? Okkal gondolhatjuk, hogy ha vannak emberek, akik sokat tudnak a hidegről, akkor azok az eszkimók (inuitok), hiszen a múlt homályába vesző idő óta laknak az északi sarkkörön túl hóban és fagyban. Valóban: még a génjeikbe is bele van írva. Kattintson a részletekért!

Kevés izom - fázós kezek

A szakemberek szerint a testzsír helyett elsősorban az izomtömeg befolyásolja, hogy milyen gyorsan hűlnek ki a végtagjaink. Ennek bizonyításához 114 önkéntes vállalkozott arra, hogy három percig jéghideg vízben tartja a kezét. Arra voltak kíváncsiak, hogy a résztvevők testsúlya és izomtömege mennyire befolyásolja a végtagok hővesztését, és a miatta tapasztalt gyengeséget. Egy hőkamera is rögzítette, hogy az önkéntesek lejegelt kézfejében milyen gyorsan áll helyre a vérkeringés .

Főként az izomtömegünk befolyásolja, hogy mennyire fázós a kezünk
Főként az izomtömegünk befolyásolja, hogy mennyire fázós a kezünk

"Mindig azt gondoltuk, hogy a hőszabályozás legfontosabb tényezője a zsír, de valójában az izomnak sokkal komolyabb szerepe van ebben" - mondta el Stephanie Payne, a National Geographic Young Explorer kutatója. Megállapították, hogy a nőknél sokkal később állt helyre a termikus egyensúly a kézfejben, mint a férfiaknál, főképp, mert izomtömegük is alacsonyabb a férfitársaikénál. A nők mellett a gyermekek kezei is fázósabbak lehetnek az átlagosnál, mivel az ő izomzatuk sem erősödött meg kellőképp.

Nemcsak a nemek, de bizonyos társadalmak között is van különbség a nagy hideg kezelésében. A szélsőséges körülmények között élő eszkimók végtagjaiba például időnként nagyobb mértékben tódul a vér, hogy ezzel is védje őket a fagyási sérülésektől.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!