Kiderült, mennyi baktérium van az anyaméhben

Valószínűleg pontatlanok a korábbi tudományos megfigyelések, amelyekre alapozva azt állították a tudósok, hogy a magzatok szervezetében már születésük előtt, az anyaméhben is jelen vannak baktériumok. Ezt a felvetés most megcáfolta egy új nemzetközi vizsgálat, amelyet a Nature című folyóirat ismertetett.

Hosszú ideje folyik vita arról, hogy vajon mikor telepszenek meg az emberi szervezetben a vírusok, a baktériumok és más mikroorganizmusok. Korábbi tudományos kutatások arra jutottak, hogy normális körülmények között már az emberi méhlepényben és a magzatvízben is jelen vannak baktériumok.

Ha ez valóban így lenne, akkor az jelentősen befolyásolhatná a gyermekgyógyászatot, és felülírná az immunológia és a reproduktív biológia számos bevett alapelvét.

Most azt mondják, mindenki tévedett

A magzati mikrobiomra, azaz a szervezetben lévő mikroorganizmusok összességére vonatkozó eddigi tudományos bizonyítékok pontosságának ellenőrzésére hozott létre egy nemzetközi csoportot az írországi Cork Egyetemen kutató Jens Walter professzor. A csapatba összesen 46, különböző tudományos területeken tevékenykedő szakértő tartozott.

A szakértői csoport egyhangúlag arra jutott, hogy tévesek voltak a korábbi következtetések, és az egészséges magzat valójában steril, szervezetében nincsenek jelen baktériumok. Véleményük szerint korábban azért juthattak ezzel ellentétes következtetésre, mert a vizsgált minták szennyeződhettek a hüvelyi szülés, a kórházi eljárások vagy a laboratóriumi tesztelés folyamata során.

mosolygó várandós nő az ultrahangfelvételeket nézegeti kisbabájáról
Az egészséges magzat szervezetében nincsenek jelen baktériumok. Fotó: Getty Images

Mi jut át a méhlepényen?

Az új tanulmány szerzői szerint fontos lenne, hogy további kutatásokat szenteljenek az anyák és az újszülöttek mikrobiomjának, valamint a méhlepényen átjutó metabolitok, vagyis anyagcseretermékek vizsgálatára. Utóbbiak abban játszanak fontos szerepet, hogy felkészítsék a magzatot a születés utáni életre – az immár a mikrobákkal teli külvilágban.

Ez az új konszenzus Walter professzor szerint irányt adhat a szakterületnek a továbblépésre, hogy a leghatékonyabb módon hangolják össze a további kutatásokat. „Az a felismerés, hogy a magzat steril környezetben él, megerősíti azt az elképzelést, hogy a baktériumok először a születés alatt, valamint közvetlenül a születés után telepszenek meg az újszülött szervezetében, tehát erre a területre kell összpontosítani a mikrobiommal kapcsolatos terápiás kutatásokat” – magyarázta a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Hazánk nyugati felén nagyrészt fátyolfelhős időre számíthatunk, de átmenetileg megvastagodhat a felhőzet. Keleten továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, helyenként kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 10 fok között várható, de a kevésbé felhős fagyzugokban 0 fok köré hűlhet a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?