Két évszázada kihaltnak vélt fajra bukkantak tudósok

Egy száznyolcvanöt éve nem látott és kihaltnak vélt fafajt találtak Brazília északi részén.

Az Ilex sapiiformis nevű fajt, amely 8-12 méter magasra is megnőhet, a keddi bejelentés szerint Pernambuco államban találta meg egy expedíció, amely hat napot töltött a térségben kutatással – közölte a projekten dolgozó Re:wild környezetvédelmi szervezet, amelynek az egyik társalapítója Leonardo di Caprio hollywoodi filmsztár. A Ilex de Pernambuco néven ismert fajt először George Gardner skót biológus vette lajstromba 1838-ban. Ez volt a növény egyetlen megerősített felbukkanása március 22-ig, amikor az új expedíció négy példányt talált Igarassu városban egy kis folyócska partján, Pernambuco állam fővárosa, Recife agglomerációjának északi részén.

Ilex sapiiformis, Ilex de Pernambuco
Fehér virágáról ismerték fel a tudósok az Ilex sapiiformis növényfajt. Fotó: Fred Jordão/Re:wild

„Hihetetlen, hogy az Ilex de Pernambucót egy olyan nagyvárosi övezetben találták meg, amelyben 6 millióan élnek” – mondta Christina Biggs, a Re:wild elveszett fajok osztályának munkatársa. A tudóscsoport a fajra jellemző kis fehér virágok nyomán bukkant a fákra. Gustavo Martinelli, az expedíció vezetője közölte, hogy reményeik szerint a szervezet programot indít a fafaj szaporítására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.