A 19-20. század fordulóján sokan láttak lehetőséget a tudomány rohamos fejlődésében, amit ma francia szóval fin de siècle (a század vége) szellemi-kulturális mozgalomként ismerünk. Mint azt a ScienceAlert írja, az új felfedezések okozta optimizmus hatalmas lendületet adott a táplálékkiegészítők és szabadalmaztatott gyógyszerek piacának is. Nem maradt ki a sodrásból a rádium sem, amelyet 1898-ban fedezett fel a híres kémikus házaspár, Marie és Pierre Curie. A ragyogó fém népszerű adalékanyag volt számos termékben, kezdve fogkrémektől hajbalzsamokon át akár egészen különféle élelmiszerekig.
E ponton érdemes megemlíteni William J.A. Bailey nevét, illetve az általa forgalomba hozott Radithor nevű gyógykészítményt. Utóbbi alapvetően sima víz volt, de a rádium 226-os és 228-as izotópjának sóival dúsítva. Baileyt korábban több alkalommal sújtották pénzbüntetéssel csalás miatt, egyszer börtönben is ült. Új terméke után azonban, amelyet többféle megbetegedés kezelésére is ajánlott, gyorsan megnövekedett a kereslet.
Az egyik visszatérő vásárló a Pittsburghben élő Eben Byers volt. Az értelmiségi iparos, egykori amatőr golfbajnok 1927-ben szenvedett karsérülést, amikor egy vonaton leesett a hálófülke ágyáról. Az akkor 47 éves páciensnek fizioterapeutája, Charles Clinton Moyar ajánlotta a Radithor szedését. Byers pedig nem sokat habozott: 1927 decemberétől kezdve naponta átlagosan három üvegcsével ivott meg a készítményből, és a kúrát két éven keresztül megszakítás nélkül folytatta.
Olyannyira bízott a szer hatásában, hogy még baráti körében is előszeretettel osztogatta, sőt, lovainak is adott belőle. Több mint ezer üvegcsével fogyasztott el belőle, mígnem 1930-ban váratlanul elkezdtek kihullani a fogai. Persze nagyon megijedt, azonnal felhagyott az addigra szokássá vált kúrával, de már késő volt.
Lassanként pusztítja a szervezetet
A radioaktív vegyületekről érdemes elmondani, hogy háromféle nukleáris sugárzást bocsáthatnak ki bomlásuk során: alfa-, béta- és gamma-sugárzást. Ezek közül az alfa-részecskék viszonylag gyengék, legalábbis olyan értelemben, hogy egy papírlap is könnyen megállítja azokat, így nem tudnak áthatolni az ép bőrön sem. Ha viszont bejutnak a szervezetbe, belsőleg komoly problémákat idézhetnek elő.
A rádium kémiai szempontból hasonló a kalciumhoz. Az emésztés során felszívódva legnagyobb részben a csontokba épül be, majd hosszú időn keresztül károsítja a környező szöveteket az általa kibocsátott alfa-sugárzás. Byers tünetként hasogató fejfájásról és erős állkapocsfájdalomról számolt be. Hasonló panaszokról, mint az úgynevezett rádiumlányok, azaz azok a női gyári dolgozók, akik óraalkatrészeket festettek rádiumtartalmú festékkel, majd idővel megbetegedtek.
Byers a kúra végére menthetetlenné vált. A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) ezzel együtt vizsgálatot indított az ügyben. A beteget Robert Hiner Winn ügyvéd kereste fel Long Island-i otthonában, hogy kikérdezze a tapasztaltairól. „Fiatalos és mentálisan éber, de nehezen tudna beszélni” – írta az ügyvéd a látogatásról készült feljegyzéseiben. Hozzátette, Byers fejét kötések borították. Két műtéten is átesett, amelyek során a két metszőfog kivételével szinte a teljes felső állkapcsát, valamint az alsó állkapcsa nagy részét eltávolították. Testének minden megmaradt csontszövete lassanként szétbomlott, koponyáján lyukak keletkeztek.
Még hosszú ideig radioaktív marad
Byers végül 1932. március 31-én hunyt el. A boncolás során kiderült, hogy halálát rák okozta, amely nemcsak a csontozatán hagyott nyomot, de az agyában tályogot is okozott. Becslések szerint 36 mikrogram rádium maradt szétszóródva a szervezetében, ami hihetetlenül magas mennyiség, tekintve, hogy a csontokba beépülve már 2 mikrogram rádium is halálos lehet. Teste olyannyira radioaktívvá vált, hogy ólommal borított koporsóban temették el.
A ScienceAlert cikke szerint a haláleset a korabeli közvéleményt is felháborította, olyannyira, hogy a radioaktív termékösszetevőket rövidesen felügyelete alá vonta az amerikai gyógyszerhatóság (FDA). A Radithort betiltották, a radioaktív gyógyszerek iparának befellegzett. Három évtizeddel később, 1965-ben egy csapat tudós exhumálta Byers maradványait, hogy vizsgálni tudják a sugárzás hatásait. A holttest még akkor is veszélyesen radioaktív volt, kétszer annyira, mint ahogy arra a Radithor-fogyasztási szokásai alapján számítani lehetett előzetesen.
Mivel a rádium felezési ideje 1600 év, egyhamar nem válik majd érdemben veszélytelenebbé Byers holtteste. A vizsgálatok után ismét ólom koporsóban helyezték örök nyugalomra.
