A Cambridge-i és az Amszterdami Egyetem együttműködésével készült tanulmányból kiderül, hogy kényszerbetegség esetén maguk a viselkedések (kényszercselekvések) a betegség előjelei lehetnek, és az kényszergondolatok egyszerűen arra szolgálhatnak, hogy az agy igazolja ezeket a viselkedéseket. A kutatás új megvilágításba helyezi a kényszerbetegséggel járó ismétlődő viselkedés kialakulását, és az eredmények hatékonyabb kezelések és megelőző módszerek kifejlesztéséhez vezethetnek.
Az American Journal of Psychiatry szaklapban megjelent kutatás során 20 kényszerbeteget és 20 egészséges kontroll alanyt vizsgáltak. A résztvevőket arra kérték, hogy tanuljanak meg egyszerű asszociációkat stimulusok, viselkedések és hatások között, hogy pontokat érhessenek el egy feladatban. A kutatócsoport Claire Gillan és Trevor Robbins vezetésével kimutatta, hogy a betegségben szenvedő alanyok általában folytatták a reagálást függetlenül attól, hogy viselkedésük elérte-e a kívánt hatást. Más szóval ez a viselkedés megrögzött volt. Az a felfedezés, hogy a kompulzív viselkedést a laboratóriumban is meg lehet figyelni bármiféle kényszergondolat jelenléte nélkül arra utal, hogy a kényszerbetegség kulcsfontosságú tulajdonságát a kényszercselekvések jelenthetik.
A kényszerbetegség egyik leghatékonyabb kezelési módszere a kognitív viselkedésterápia, mely során arra próbálják rávenni a betegeket, hogy hagyjanak fel a kényszercselekvésükkel, és megtanítják nekik, hogy a rettegett következmény nem következik be, függetlenül attól, hogy végrehajtják-e a cselekvést. E kezelés hatékonysága is pontosan azt az elméletet támasztja alá, hogy a kényszerbetegségben nem a kényszergondolatok, hanem a kényszercselekvések jelentik a kulcsot. Amint a kényszercselekvést abbahagyják, többnyire a kényszergondolat is elhalványul.
