Éles gránátot operáltak ki kolumbiai hadiorvosok egy katona fejéből. A meglehetősen bonyolult műtétre azt követően került sor, hogy Aruaca tartományban járőrözés közben egy vigyázatlan harcos működésbe hozta aknavetőjét, és társát találta el. A lövedék jobb oldalt, alulról behatolt annak koponyájába.
Mivel a helikopteres mentés túl veszélyes lett volna, a katonát mentőautóval szállították a fővárosba, Bogotába, ahova így nyolc órán át tartott az út. Mivel félő volt, hogy a gránát esetleg felrobban, a bogotai katonai klinika orvosai a kórház parkolójában alakítottak ki egy hevenyészett műtőt.
A lövedéket sikeresen eltávolították, de volt kritikus öt perc, amikor akár az egész orvoscsoport felrobbanhatott volna – idézte az El Tiempo című lap a vezető sebészt. A páciens állapota javult a vasárnapi műtét óta, de még akár további négy operációra is szükség lehet arcának helyreállításához – írja az MTI.
A kolumbiai történetnek talán lesz még folytatása, de addig meg kell emlékezni a magyar hadfiakról, akik szintén képesek voltak túlélni hasonló traumákat. Ráth-Végh István a híres történetmesélő számol be Magyar kuriózumok című könyvében arról, hogy miért élnek sokáig a magyar katonák.
Az első történet szerint Mecséry Dániel generális-őrnagy sok csata legendás hőse részt vett a napóleoni háborúkban is. Nürnberg alatt Joachim Murat marsall lovassága szétugrasztotta Ferdinánd főherceg seregét. Mecséry azonban nem akart futni, összerántott néhány csapatot, és állt elébe a francia rohamnak. A végkifejlet nem lehetett kérdéses, az ellenállás elbukott, s Mecséry nagy vagdalkozásban addig tartotta magát, amíg 14 mély sebbel lefordult a lováról. De nem halt meg, annak ellenére, hogy a katonaorvosok lemondtak róla, halálhírét keltették és sorsára hagyták.
A nürnbergi polgárokban azonban több volt az emberség, s gondos ápolásuknak köszönhetően Mecséry felépült. Megkapta a Mária-Terézia-rend nagykeresztjét, előléptették altábornokká. Többé nem engedték csatába, így az egyik valaha volt legvitézebb magyar katona 1823 decemberében csendesen távozik, ágyban párnák között.
Ráth-Végh azonban megemlíti, hogy nem példátlan ez a történet a magyar katonák között. A török háborúk idején 1598-ban Pálffy Miklós seregei Győrt ostromolták. Baksaházi Baksa Márk kapitány is ebben a seregben szolgált. Az egyik roham alkalmával török kelevéz (dobólándzsa) fúródott a szemébe, s a tarkóján jött ki. De a kapitányt kemény fából faragták, ahogy Ráth-Vég írja, a halál csontkeze erőtlenül hullott le róla. Nem csak felépült sebéből, hanem újra kardot kötött, és visszaállt a török elleni küzdelembe.
A vitézről a róla készült képet kísérő pár szónál egyéb nem maradt az utókorra, de története rendszeresen felbukkant. Vargha Gyula Torstenson lakomája című versében beszámol az ingerkedő svéd tisztekről, akik az asztalnál helyet foglaló ősz hajú magyar tiszteket ugratták, hogy nem elég vitézek, ezért értek meg ilyen magas kort. Kemény János válasz helyett a csúfolódó Segerskjöld ezredest elvezeti a könyvtárba, és megmutatja neki Baksaházi képét, bizonyítva, hogy itt bizony nem a vitézség hiányzik.
Ráth-Végh azzal zárja a beszámolóját, hogy egy huszárcsákóval és szablyával díszes sírkőre hivatkozik, amely az új-aradi temetőben áll. A felirata a következő: Itt nyugszik a világ legöregebb katonája. Skultéty János 81 évig szolgált és 22 háborút küzdött végig. Egyet az oroszok, kettőt a törökök, hetet a porosz, tizenkettőt a franciák ellen.
Na, ehhez kell viszonyítani a kolumbiai csodát.
