Hihetetlen, de ettől is függ az iskolázottság

Az iskolai végzettség szintjével összefüggésben álló csaknem 1300 génvariációt azonosított egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport az eddig készített egyik legnagyobb humán genetikai tanulmány keretében.

A Social Science Genetic Association Consortium (SSGAC) által vezetett tanulmány szerzői 71 adatbázisra kiterjedően elemezték több mint 1,1 millió ember adatait. A 15 országból származó alanyok mind európai felmenőkkel rendelkeztek és 30 évesek, vagy annál idősebbek voltak. Egy korábbi, de kisebb méretű tanulmány 74 olyan génvariánst azonosított, amik összefüggnek az iskolázottság szintjével. A Nature Geneticsben publikált új tanulmány szerzői 1271 ilyen génvariációt azonosítottak.

Génjeinknek köze van az iskolázottságunkhoz
Génjeinknek köze van az iskolázottságunkhoz

Robbee Wedow, a boulderi Coloradói Egyetem végzős hallgatója, a tanulmány egyik szerzője szerint az eredmények új megvilágításba helyezik a genetika befolyásoló erejét az összetett emberi viselkedésekre nézve. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az egyes génvariációk önmagukban csekély előrejelző-értékkel bírnak.

Az 1271 génvariáció jelentőségének felméréséhez a kutatók készítettek egy poligenetikus pontrendszert, ami egymillió génvariáció együttes előrejelző erejét mutatta meg, beleértve az iskolázottsággal összefüggő, valamint a genomban azonosított többi génvariánst is. "Megállapítottuk, hogy az iskolázottsággal összefüggő génvariációk jelentős része az agyfejlődés gyakorlatilag összes szakaszában, valamint az agyi idegsejtek közti kommunikációban is jelentős szerepet játszik" - mondta Peter Visscher, az ausztrál Queenslandi Egyetem professzora, a tanulmány egyik szerzője.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy egyesek ki nem állhatják például a kelbimbót, mások viszont szívesen ennék akár minden nap? Lehetséges, hogy az ízlelőbimbóinkat is a genetikai örökségünk irányítja? Részletek !

A szakember szerint az újonnan azonosított 1271 génvariáns együttvéve az emberek közötti iskolázottságbeli különbségek mindössze nagyjából 4 százalékára ad magyarázatot. "A genomban lévő számos génvariáció hatásának elemzése azonban azt mutatta, hogy ezek együttvéve ugyanolyan mértékben képesek előre jelezni egy személy várható iskolai végzettségét, mint a különböző demográfiai tényezők" - mondta a kutató.

Wedow ugyanakkor hangsúlyozta, hogy bár kutatási szempontból kétségtelenül hasznos eszköz a "poligenetikus pontrendszer", azonban semmiképpen sem szabad a való életre alkalmazni. "Az alacsony poligenetikus pontszám egyáltalán nem azt jelenti, hogy valakinek esélye sincs magas iskolai végzettséget szerezni" - mondta a szakember, hozzátéve, hogy az elszántság, a családi helyzet, a társadalmi-gazdasági státusz és az egyéb tényezők szerepe sokkal nagyobb, mint a géneké.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Alapvetően derült, száraz idő lesz, majd estétől nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik. Az északnyugati, északi szél fokozatosan veszít erejéből.Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?