Felkészítik az immunrendszert a rák legyőzésére

Tudósok úgy vélik, hogy sikerült megtalálni a módját az immunrendszer "irányításának", hogy elpusztítsa a rákos sejteket, amiket a magukban hordozott antigénekről azonosít be.

Az immunrendszer bizonyos mértékig eddig is képes volt a rákos sejtek felismerésére és elpusztítására, de egyes ráktípusokkal szemben, illetve a sejtek túlburjánzásának egy szintje után nem tud hatékonyan fellépni. A szervezet számára nehézkes, hogy a saját DNS-ét hordozó beteg sejteket kiszűrje. A Londoni Egyetem kutatói szerint képesek lehetnek megjelölni a szervezet számára a rákos sejteket, így az immunrendszer időben, valamint hatékonyabban léphet fel ellene.

Az új eljárás lényege a DNS személyre szabott analízise. Hasonló kísérletek korábban is történtek, azonban a beteg saját immunrendszerét stimuláló rákellenes vakcinák ezidáig sorra megbuktak. Ennek egyik oka, hogy úgy mozgósították a test védőrendszerét, hogy az rossz célpontot követett. A probléma az, hogy a rákot nem azonos sejtek alkotják, a tumoron belül mutáció, genetikai sokféleség jellemző, tehát a daganaton belül a sejtek különbözőképpen viselkedhetnek. A tumoron belül kvázi egy fa elágazásaiként, egy gyökérmutációból fejlődnek tovább minden irányba a sejtváltozatok, ezt nevezik a rák heterogenitásának.

A rák egyik ellenszere a személyre szabott vakcina lehet

A kezelésnek két lehetséges módja van. Az egyik, hogy személyre szabott rákvakcinákat készítenek, melyek arra képzik az immunrendszert, hogy észrevegyék a betegséget és reagáljon rá. Másodsorban "kihalásznák" a páciensekből azokat az antitesteket, melyek már képesek a rák elpusztítására, azokat laboratóriumi körülmények között felszaporítanák, majd visszajuttatnák a betegekbe, hogy ott végezzen a rákkal .

A személyre szabott terápia azonban rendkívül drága lehet, embereken pedig még nem próbálták ki. Az Egyesült Királyság Rákkutatási Központjának munkatársai szerint azonban két éven belül megindulhat az eljárás pácienseken való tesztelése.

Forrás: HVG.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek szétterülnek. Emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.