A részlegesen siket újságíró, Charlie Swinbourne beszélgetést kezdeményezett az olvasók körében, és felvetődött a tüsszentés témája. Swinbourne megfigyelte, hogy a siketek tüsszentéskor nem adják ki a jellegzetes "hapci" (angolul: achoo) hangot, amit a hallók többsége kiad - ez a tulajdonság csak egy azon a humoros listán, amit "A hallók 10 legbosszantóbb szokása" című listáján megemlít.
Természetesen az "achoo" nem egyetemes, csupán az angol ajkú tüsszentők használják. A franciáknál az "atchoum", Japánban a "hakashun", a Fülöp-szigeteken pedig a "ha-ching" a szokás. A tüsszentés közben kiejtett szó, és az erre adott udvarias "egészségedre" olyan kulturális szokás, amit neveltetésünk során veszünk fel. Nem meglepő tehát, hogy a brit siketek, különösen a jelnyelvet használók, nem teszik hozzá az "achoo" szócskát ehhez a természetes tevékenységhez.
A siketek tüsszentéséről nem sok kutatás készült, létezik azonban egy kutatás, amely a siketek nevetésével foglalkozik. A University College London Siketség és Nyelvi Kutatóközpontjának igazgatója a Siket jelnyelvet használók nevetése című tanulmányában úgy írja le a siketek nevetését, mint ami "egyértelmű és könnyen azonosítható", ugyanakkor "változatosabb, mint a halló emberek jellegzetes nevetése". Bencie Woll professzor szerint az ilyen "vegetatív hangokat" módosíthatjuk, de nem szüntethetjük meg. "Amikor nevetünk, nem készakarva próbáljuk kimondani, hogy "ha-ha". Ez csupán a torkunkban bekövetkező változások következtében kiadott hang. A tüsszentést és a nevetést elfojthatjuk vagy felerősíthetjük annak megfelelően, mi tűnik éppen társadalmilag a legmegfelelőbbnek."
