Elhízást gátló gént találtak a kutatók

A Michigani Egyetem kutatói olyan gént fedeztek fel, amely gátlása esetén magas zsírtartalmú étrend esetén sem híznak el az egerek. Az IKKE névre keresztelt génnek segítségével új gyógyszereket fejleszthetnek ki az elhízás és a cukorbetegség ellen.

Az IKKE gén egy azonos nevű proteinkinázt kódol, amely az egerek anyagcseréjét kódoló géneket szabályozó fehérjékre hat. Normál egereken a magas zsírtartalmú étrend hatására megnőtt az IKKE szintje, lelassult az anyagcsere és az állatok híztak, vagyis az IKKE az anyagcsere fékjeként működik.

Alan Saltiel, az Egyetem Élettudományi Intézetének igazgatója munkatársaival az említett génnel nem rendelkező egyik csoport egereit 6-8 héten át 45 százalék zsírt tartalmazó étrenden tartotta, míg a másik csoport normál zsírtartalmú ételt kapott. Egyik csoport sem hízott el, mivel "a gén hiányában a fék nem működik, vagyis a szervezet több kalóriát éget el, nem pedig zsír formájában tárolja azokat" - magyarázták a szerzők.

A kutatók most olyan kis molekulák után kutatnak, amelyek gátolják az IKKE protein-kinázt, ezzel hasonló hatást érhetnénk el, mint a gén eltávolításával. Siker esetén a terápia új formái már egy évtized múlva rendelkezésre állhatnak.

A cikk a Cell folyóirat szeptember 4-i számában jelent meg.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.