Elfogadható, hogy placebót írjanak fel az orvosok

Egy friss kérdőíves kutatás szerint az emberek többsége szerint elfogadható, hogy egy orvos placebót írjon fel - olvasható a British Medical Journal hasábjain.

Az amerikai Nemzeti Egészségkutató Intézet, az észak-karolinai Kaiser Permanente biztosító és a Beth Israel Deaconess Orvosi Központ kutatói úgy definiálták a placebó kezelést, hogy annak "előnyei inkább a beteg pozitív elvárásaiból származnak, mintsem a fiziológiai vagy gyógyszerészeti hatásmechanizmusból".

Megjegyezték, hogy a múltban vitatott volt ezek alkalmazása, mert használatuk valamilyen szintű megtévesztést jelenthet, illetve a káros következmények olykor felülmúlják az előnyöket.

A szakértők összesen 853 főt kérdeztek meg - mindannyian 18 és 75 év közöttiek voltak, a Kaiser Permanente biztosító tagjai -, akik az elmúlt fél évben valamilyen krónikus egészségügyi problémával fordultak orvoshoz. Az eredmények alapján a megkérdezettek többsége, azaz 50-84 százaléka úgy nyilatkozott, hogy elfogadható a placebók alkalmazása , bár a felírást legitimáló körülmények változóak voltak. A válaszadók csaknem 22 százaléka vélekedett úgy, hogy a placebó felírása semmilyen esetben nem fogadható el.

"A kutatásban résztvevők többsége elfogadja a placebó-kezelés ötletét, és becsüli az őszinteséget ebben a kontextusban. Ebből arra lehet következtetni: az orvosoknak érdemes volna nyílt beszélgetést kezdeményezniük a betegekkel arról, hogy miként vélekednek a placebó-hatásra irányuló terápiás lehetőségekről" - fogalmaztak a szakértők.

A dopaminszint elősegíti a kedvező reakciót.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra