A ma az orvostudományban használatos ragasztóanyagok, mint a cián-akrilátos szuperragasztók, részben mérgezők és rákkeltőek, megszilárduláskor felforrósodnak, és nem is tapadnak jól a nedves testszövetre. Ezért keresnek a kutatók világszerte alternatív megoldást a vágott és műtéti sebek összeragasztására olyan organizmusoknál, amelyek valahol megtapadnak.
Alig egy milliméter, de dacol az árapállyal
Peter Ladurner, az Innsbrucki Egyetem Zoológiai Intézetének kutatója kollégáival az 1,3 milliméteres laposféreg, a Macrostomum lignano farokrészében lévő tapadószerveket vizsgálta meg. Ezekben ragasztóanyaggal és oldószerrel telt hólyagocskák találhatók, amelyek segítségével a Földközi-tenger árapályterületén élő állat homokszemekhez rögzíti magát, hogy ne sodródjon el.
A ragasztóanyag két komponensből áll: a Mlig-ap1 és a Mlig-ap2 nevű fehérjéből. Utóbbi a tulajdonképpeni ragasztóanyag, amelyet a féreg "felvisz" a felületre, a Mlig-ap1 pedig összekapcsolja a felvitt Mlig-ap2-t a fonal alakú sejtnyúlványokkal, a mikrovillusokkal, amelyek az állat tapadószerveiben találhatók. A féreg akkor bontja a kapcsolatot, mikor valamilyen kis, negatív töltésű anyagot választ ki, amely csökkenti a Mlig-ap1 tapadóképességét.
Hogyan találták meg a két fehérjét?
Mivel mind a féreg, mind a tapadószervei nagyon aprók, a kutatók nem tudtak belőle közvetlenül ragasztóanyagot venni és az összetételét elemezni. Ehelyett szekvenálták az összes génjét. Ezt követően amputálták egyes férgek faroklemezét, és megvizsgálták, hogy mely gének maradtak aktívak a megmaradt testrészekben. 100 ezerből 99 700 maradt aktív, azaz mindössze 300 maradt, amely csupán a faroklemezben fontos. A tudósok elemezték, mely faroksejtek olvassák le ezt a 300 gént. Ezekből 298 a szaporítószervekben kapcsolódott be, és csak kettő a ragasztósejtekben. Ez a két komponens volt a Mlig-ap1 és a Mlig-ap2.
