Beteg kolléga az iroda másik végében? Ön sincs biztonságban!

A legújabb kutatás szerint az influenzában szenvedő betegek sokkal messzebbre eljuttathatják a kórokozókat a levegőben, mint korábban hittük, ami még nagyobb veszélynek teszi ki az őket kezelő egészségügyi szakembereket.

Az észak-karolinai Wake Forest Orvostudományi Egyetem kutatói a legutóbbi számában arról számolnak be, hogy az eredmények alapján újra kell gondolni az influenza természetes kibocsátásával kapcsolatos ismeretinket, és a kutatásnak köszönhetően jobban megérthetjük, hogyan lehet a legjobb védelmet nyújtani az egészségügyi szakembereknek a rutin orvosi ellátás közben.

A kutatók Dr. Werner Bischoff vezetésével 94 influenzás tüneteket mutató személyt vizsgáltak, akik a 2010/2011-es influenzás időszakban kerültek a Wake Forest Baptista Kórházba. A kórház dolgozóitól egyébként megkövetelik az influenza elleni védőoltás beadatását. A szakértők levegőmintákat vettek 30, 90 és 180 centiméter távolságra a vizsgált betegektől. Azt is feljegyezték, hányszor köhögtek vagy tüsszentettek a betegek, és a tünetek súlyosságát is meghatározták. A betegek beszámoltak állapotukról is, valamint arról, mióta betegek.

Az eredmények azt mutatták, hogy a betegek 65 százaléka pozitív lett influenzavírusra . Közülük 43 beteg bocsátott ki vírust tartalmazó részecskéket a levegőbe és azok számoltak be a legsúlyosabb tünetekről, akik a legtöbb influenzavírust juttatták a levegőbe. Az ő mintájukban volt a legmagasabb a vírusszám is. Az influenzavírust tartalmazó részecskéket még 180 centiméter távolságra is kimutatták a fertőzött személytől. Bár a vírus koncentrációja a betegtől távolodva csökkent, a kutatók szerint azonban az egészségügyi szakemberek még ilyen távolságban is ki lehetnek téve az influenza fertőző dózisának.

Bischoff és munkatársai azt is hozzátették, hogy egyes betegek a "szuper kibocsátók" kis csoportjába tartoznak, akik 32-szer több vírust juttatnak a levegőbe, mint más betegek. Ezek a betegek természetesen nagyobb valószínűséggel adják át az influenzát más embereknek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!