Akcentus műtét után?

Egy amerikai nő egyszerű fogorvosi műtétre jelentkezett be, ám amikor felébredt az altatásból, furcsa akcentussal kezdett beszélni. Az igen szokatlan jelenség hátterében az úgynevezett idegen akcentus szindróma áll.

Az oregoni Karen Butlert 18 hónappal ezelőtt műtötték meg, ám az altatás után a beszédére nem a korábbi kiejtése volt a jellemző, hanem az észak-angol, az ír, a skót és a kelet-európai furcsa keveréke. Bár az 56 éves asszony soha nem járt Nagy-Britanniában, úgy beszélt, mint aki ott született.

SzélütésAz orvosok szerint Butlernek semmilyen fizikai baja nincs, nincsenek látászavarai és stroke-ot vagy agysérülést sem szenvedett (általában ugyanis ez az Idegen Akcentus Szindróma oka). A hölgy maga nincs tudatában annak, hogy más akcentussal beszél, csak akkor veszi ezt észre, ha visszahallgatja saját magát. "Tulajdonképpen jól érzem magam így, vicces, ahogy beszélek, olyan, mint egy új játékszer" - mondta Butler egy televíziós interjúban.

Az idegen akcentus szindrómát ötven év alatt mindössze 60 esetben diagnosztizálták. A betegség legfőbb jellemzője, hogy az alany egyik pillanatról a másikra olyan kiejtéssel kezd beszélni, mely sem a lakhelyére, sem a társadalmi státuszára nem jellemző. Általában agysérülés, stroke vagy heves migrénes roham után alakul ki.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra