A szoptatástól lehetünk bombanők?

A vállalt gyermekek száma és az anyatejes táplálás hatással lehet a nő testsúlyára évtizedekkel később is. A terhesség magában hordozza az elhízás kockázatát, de minden hat hónapnyi szoptatás 1 százalékkal csökkenti azt, derítették ki a kutatók.

"A fogamzóképes korban levő nők számára a kutatás üzenete az, hogy a szoptatás jót tesz nekik és gyermekeiknek is, a saját egészségüket is hosszú távon pozitív irányba befolyásolhatják általa" - mondta el Kirsty Bobrow, az angol Oxford Egyetem klinikai kutatója. Az eredmények az című folyóiratban jelentek meg.

Habár a természetes táplálással elérhető BMI-csökkenés az egyénre levetítve elenyésző mértékű, a népesség körében elterjedt, elhízással kapcsolatos betegségek szempontjából jelentős. A kutatáshoz Bobrow és munkatársai 740 ezer olyan nő adatait elemezték a Millió Brit Nő Kutatásból, akik már átestek a menopauzán. Az 1996-2001-es időszakban kikérdezett résztvevők átlagéletkora 58 év volt. Felmérték a testmagasságukat, testsúlyukat, a gyermekvállalással kapcsolatos adataikat és egyéb információkat. Szoptatással kapcsolatos kérdésekre is kellett válaszolniuk.

A BMI átlagos értéke a kihordott gyermekek számának emelkedésével egyre feljebb kúszott. A gyermektelen nőké 25,6 körül mozgott, ami az enyhén túlsúlyos kategóriába tartozik, míg a négy- vagy többgyermekeseké 27,2 körül. A gyermeket vállaló nők 70 százaléka szoptatott, átlagosan 7,7 hónapig. A kutatók számításai szerint minden hat hónapnyi szoptatás 1 százalékkal csökkentette a BMI-értéket. "Ez egy relatíve kicsi, de fontos, tartós csökkenés" - kommentálták a szerzők.

A kutatás nem igazolta a szoptatás fogyasztó hatását, csupán összefüggést mutat a két dolog között, mely még akkor is megmaradt, miután rögzítették az olyan tényezőket, mint a dohányzás, a testmozgás, és a többi. A kutatók számtalan hipotézist állítottak fel azzal kapcsolatban, hogy a szoptatás miként segít hosszú távon megőrizni a testsúlyt. Az egyik ilyen a "visszaállítás"-elmélet. Ennek az a lényege, hogy "az anyatejes táplálás szerepet játszhat számos agyi anyagcsereközpont helyreállításában a szülést követően" - magyarázta Bobrow.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.