5 érdekesség az agyunkról

A történelem során rengetegen próbálták megfejteni az emberi agy titkait. Az ókori egyiptomiak és Arisztotelész még nem tulajdonítottak nagy fontosságot a fejünkben található misztikus szervnek. A híres anatómus, Galénosz már az agynak tulajdonította a mozgás és a beszéd koordinációját, de ő sem sokat törődött a fehér és szürkeállománnyal. Manapság a technológiai fejlődésnek és a különböző kutatásoknak köszönhetően egyre többet tudhatunk meg agyunkról, és közben olyan dolgokat fedezhetünk fel, amelyeken talán még Galénosz is elámulna.

1. Az emberi agy nagy

Egy átlagos felnőtt agya 1,3-1,4 kilogrammot nyom. Egyes idegsebészek az élő agy szerkezetét a fogkréméhez hasonlították, de talán Katrina Firlik idegsebész adta a legjobb leírást agyunkról: "Az agy nem folyik szét, mint a fogkrém, állaga sokkal inkább hasonlít a nyers tofura."

Bár ez a leírás nem igazán csábító, gondoljunk bele: koponyánk 80 százalékát agyunk teszi ki, ami szinte csak vérből és gerincvelői folyadékból áll, ami kitölti az idegi szöveteket. Ez a sok folyadék együtt mintegy 1,7 litert tesz ki.

2. De az emberi agy egyre kisebb

Az 5000 évvel ezelőtt élt emberek agy még a miénknél is nagyobb volt. "Az emberi agy az utóbbi évezredekben 150 köbcentimétert zsugorodott. Ez közel 10 százalékos csökkenést jelent" - nyilatkozta John Hawks paleoantropológus.

A tudósok nem tudják, miért csökken agyunk térfogata, de valószínű, hogy szervezetünk csak alkalmazkodik a civilizációs jellegzetességekhez és ezért zsugorodik. Mivel agyunk méretének nincs köze az intelligenciához, így nincs bizonyíték arra, hogy az ősember okosabb lett volna, mint a mai ember.

3. Agyunk egy valóságos erőmű

A modern agy egy energiavámpír. Bár a szerv csak súlyunk 2 százalékát teszi ki, a vér oxigéntartalmának 20 százalékát, és glükóztartalmának 25 százalékát emészti fel.

4. A barázdák okossá tesznek

Miért teszi ennyire intelligenssé az embert? Lehetséges, hogy az agyunkon található barázdák. Az agykéreg körülbelül 100 milliárd idegsejtnek, azaz neuronnak ad otthont. Agyunk barázdált jellege lehetővé teszi, hogy több információt tároljon, és több feladatot hajtson végre, mint az állatok egyszerűbb agya.

5. A legtöbb agyi sejtünk idegsejt

A neuronok, vagy idegsejtek az agyi sejtjeink 10 százalékát teszik ki. A maradék 90 százalék úgy nevezett gliasejt, aminek szerepe a mai napig sem tisztázott teljesen. Korábban azt hitték, ezeknek a sejteknek nincs más szerepük, minthogy összetartsák az idegsejteket, de egy 2005-ben megjelent kutatási anyag szerint ezek a sejtek a felelősek egyes immunvédelmek kialakításáért, valamint a szinapszisok növekedéséért és működéséért is.

ITT MEGOSZTHATOD:

agy

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +2 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, azonban csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad, majd estétől nagyobb területen északkeletire fordul és megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!