Miről árulkodik a kopaszodás?

A genetika mellett a házastárs elvesztése a második leggyakoribb ok, ami a kopaszodás mögött állhat - derült ki egy új kutatásból.

A tanulmány szerzője, Dr. Bahman Guyuron, a Case Western Reserve Orvosi Iskola plasztikai sebészeti osztályának elnöke megjegyezte, hogy valószínűleg a válással vagy gyásszal járó stressz váltja ki a hajhullást a nőknél, bár a rendszeres alkoholfogyasztás és a dohányzás is szerepet játszhat. Az utóbbi két dolog férfiaknál is kiválthat kopaszodást, minden egyéb tényező azonban eltérő módon hat a két nemre.

Guyuron és munkatársai olyan tényezőket tártak fel, melyek nemtől és genetikától függetlenül összefüggésbe hozhatók a fejszőrzet ritkulásával. Vizsgálatuk során 84 egypetéjű iker nőt figyeltek meg, akiknek hormonszintjüket, életmódjukat és hajszerkezetüket is alaposan kivizsgálták. A halánték körüli területtel kapcsolatban arra a felismerésre jutottak, hogy minél többet dohányzott az illető hölgy élete során, annál nagyobb volt a hajhullás mértéke. Ugyanerre a területre a bőr állapota is hatással volt, ugyanakkor heti néhány pohár alkohol inkább csökkentette, mint növelte a kopaszodás esélyét ezen a részen.

A fejtetőhöz közelebb eső területen történő hajveszteség cukorbetegségre, bőrfertőzésre vagy jelenleg is fennálló nikotinfüggőségre utalt, miközben a túlsúly vagy elhízottság jótékony hatással volt a fej ezen területén található hajra. Összességében az is kiderült, hogy azok a nők, akik kávéznak, kalappal védik magukat a naptól és boldog házasságban élnek, ritkábban kezdenek bárhol is kopaszodni.

Hasonló módon férfi ikerpárokat is megvizsgáltak a szakemberek, akiknél a dohányzás, a túl sok napozás vagy a korpásodás főleg középtáji hajhullást idézett elő, míg a korábban előforduló rák mindkét fajta kopaszodást erősítette. A testmozgás hiánya és a magas vérnyomás szintén fejtetői hajhullást okozott az erősebbik nemnél.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!