Kampány és fotókiállítás a psoriasisos betegekért

Budapest és Pécs után Szombathelyre érkezett a "Psoriasis: A Meztelen Igazság" elnevezésű fotókiállítás. A Magyar Dermatológiai Társulat (MDT) kezdeményezésére a nemzetközi szinten nagy sikereket elért kiállítás hazai adaptációja révén Magyarország nyolc különböző nagyvárosába jutnak el a pikkelysömör (psoriasis) betegségben szenvedő emberek küzdelmes életét bemutató képek. A kiállítás szereplői minden félelmüket félretéve mutatták meg magukat Ralf Tooten elismert fotóművész lencséjén keresztül.

A magyar lakosság megközelítőleg 1,4-2 százalékát érinti a jellemzően vörös, pikkelyesen hámló foltokkal, és az esetek egy részében súlyos ízületi gyulladással is együtt járó psoriasis. A betegeknek a külvilág számára könnyen észrevehető bőrtünetek okozta megkülönböztetéssel minden nap meg kell birkózniuk. Az egészséges emberek tartózkodó, sokszor megvető pillantásai miatt a teljes kirekesztettség érzése is fenyegeti őket.

A kezdeményezés ezért szeretné megragadni a közvélemény figyelmét, és tudatosítani mindenkiben, hogy ez a betegség nem fertőző, így az egészséges embereknek semmi okuk sincs az aggodalomra, nem kell félniük a betegektől. Sajnos sokkal inkább a psoriasisos emberek félnek az egészségesektől, a tartózkodásuktól, így az állandó diszkrimináció érzésétől.

A betegség következményeként kialakuló lelki, pszichikai terhek mellett azonban sajnos számos egészségügyi kockázattal is szembe kell nézniük a psoriasissal élőknek. A szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázata jelentősen megnövekszik a betegség során, így a psoriasisos embereknek minél előbb meg kell találniuk a számukra legmegfelelőbb kezelést, hogy elkerüljék a további szövődmények kifejlődését.

A „Psoriasis: A Meztelen Igazság” kampány során az első, budapesti, valamint a második pécsi állomás is igazolta a kezdeményezés sikerét, a kiállítás közel egy-egy hónapos időtartama alatt több százan tekintették meg a képeket. Ezúttal Szombathelyre érkeztek a képek, amelyek a Savaria Plaza jóvoltából 2011. április 29-től egészen május 31-ig lesznek megtekinthetők a Plaza folyosóján. A kiállítással ezt követően Veszprémben, Kaposvárott, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon találkozhatnak az érdeklődők.

Web: www.facebook.com/meztelenigazsag

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra