Édesgyökér a kozmetikumokban

Az édesgyökér nevű növénynek 23 fajtája ismert. A kínai édesgyökér közülük azért érdemel külön említést, mert kivonata értékes hatóanyagot tartalmaz, amit kozmetikumgyártás során felhasználnak.

Napóleon is rágcsálta

Az édesgyökér (Glycyrrhiza - a görög "glykys", azaz édes, illetve "rhiza" gyökér szóból) a pillangósvirágúak családjába tartozó növénynemzetség. Jellemzően szántók, legelők, parlagok évelő növényei, virágzatuk felálló fürt. Magyarországon két fajtája honos. A kínai édesgyökeret (Glycyrrhiza Inflata) már régóta használja az emberiség: azon felül, hogy már Tutanhamon sírjában is találtak belőle, a hagyományos kínai gyógyászatban a gyökerében található licochalcone nevű anyag miatt több ezer éve gyulladásgátló hatásáért alkalmazzák (kínai neve "gan-cao", ami édes növényt jelent).

Európában is korán felismerték jótékony hatásait: az ókori görögök és rómaiak szintén hatékony gyógymódként tartották számon, ha köhögést vagy torokgyulladást kellett kezelni. Emellett használták asztma és fekélyek esetén. Kiegészítő kezelésként először a múlt század közepén vált be gyomorfekélyes betegeknél, de arra aztán, hogy a növény rendkívül erős gyulladáscsökkentő hatóanyagot tartalmaz (neve Licochalcone A), csak néhány évvel ezelőtt jöttek rá a kutatók.

Antioxidáns

A Licochalcone A nevű aktív hatóanyaggal kapcsolatban egyre több kutatást végeztek az évek során: az aktív hatóanyagról aztán kiderült, hogy gyulladásgátló hatása mellett egyedülálló antioxidánst is tisztelhetünk benne.

A bőrpír gyógyítója

Kozmetikumok összetevőjeként a kísérletek bizonyították, hogy megnyugtatja a gyulladt bőrt, csökkenti a pirosságát (például rosacea esetén). Egy 692 főn végzett kutatás kimutatta például, hogy gyakori alkalmazása rosacea és bőrpír (erythema) esetén merőben mérsékli a tüneteket.

Atópiás dermatitisz esetén is bevált

Ezen felül arra is rájöttek például - egy majd' négyszáz fős klinikai kísérlet alkalmával -, hogy nagy hatékonyságot mutat (és a kísérletek során az érintettek bőre is jól tolerálta a hatóanyagot) atópiás dermatitisz esetén.

Fényvédelem

A Licochalcone A számtalan olyan termékben megtalálható, amelyet napvédelemre fejlesztettek - nem véletlenül: 12 erre irányuló tudományos vizsgálat rámutatott ugyanis arra, hogy különleges védelmet nyújt a káros napsugárzással szemben. A növény különlegessége ugyanis, hogy önálló UV-védelemmel rendelkezik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.