Akupunktúra segíthet a szénanátha ellen

A legújabb kutatás szerint az akupunktúra némi enyhülést nyújthat a szénanáthával küzdők számára, bár a terápia valódi hasznát még nem bizonyították a hétköznapokban.

Az februári számában megjelent kutatásban 422 fű- és pollenallergiában szenvedő beteget vizsgáltak, és kimutatták, hogy azok, akiket véletlenszerűen tizenkét akupunktúrás kezelésre osztottak be, nagyobb mértékű javulást tapasztaltak, mint azok, akik nem estek át ilyen kezelésen.

Az akupunktúrás csoport tagjai a tünetek nagyobb mértékű enyhüléséről számoltak be, és nyolc hét elteltével kevesebb antihisztaminra lett szükségük. Az előnyök azonban a következő nyolc hét elteltével elmúltak. Ez viszont a kutatás vezetője, Dr. Benno Brinkhaus, a berlini Charité Intézet munkatársa szerint még nem jelenti azt, hogy az akupunktúra hatásai elhalványulnak. A szénanátha tünetei a kutatás 16. hetében is sokkal enyhébbek voltak mindhárom betegcsoportban, és Brinkhaus szerint ez valószínűleg annak volt köszönhető, hogy a pollenszezon éppen akkor áldozott le.

Dr. Harold Nelson, a denveri National Jewish Health kórház szakértője szerint azonban bár a kutatás megfelelő alapossággal készült, és azt mutatta, hogy az akupunktúra hasznos , nem biztos, hogy a betegek vállalják az akupunktúrás kezelések kényelmetlenségét és költségét, különösen azért, mert egyszerűbb módszerekkel is lehet kezelni a rendellenességet. "Nem tudom, hány beteg fogja végigvárni a sort az akupunktúrás orvosnál, elviselni 12 alkalommal a 20 perces tűkezelést, amikor nazális sprayt is használhatnak" - mondta Nelson, aki a gyulladáscsökkentő kortikoszteroid tartalmú orrspray-kre utalt, amelyeket a berlini kutatásban nem vizsgáltak. A kísérletben antihisztaminokat vizsgáltak, amelyek nem a leghatékonyabbak a szénanátha kezelésében. Nelson szerint ugyanakkor az akupunktúra jó alternatíva lehet azoknak a betegeknek, akik mindenképpen el szeretnék kerülni a gyógyszeres kezeléseket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.